Ha azt mondom vámpírok, feltehetőleg mindenkinek az elmúlt években tomboló Twillight széria és azt követő vámpír romantikus sorozatok hulláma jut elsőre az eszébe. Pedig a vámpírok már sokkal régebb óta részei az emberi képzeletnek. Már az ókorban feljegyeztek történeteket, melyek olyan éji szörnyekről szóltak, melyek emberi vérrel vagy testnedvekkel táplálkoztak. Ezek a mondák tovább öröklődtek a középkorban, majd igazán a romantika idejében teljesedtek ki és ekkor kerültek be a populáris irodalomba. Pontosabban a populáris irodalomba leginkább Bram Stoker segítette be az éj gyermekeit a Drakula című regényével. Stoker Drakuláját követően gombamód megszaporodtak a horror irodalomban a vérivó lényekről szóló történetek és ez mind a mai napig tart kisebb vagy éppen adott esetben nagyobb fellángolásokkal. Stoker regénye óta eltelt 120 évben azonban sokat változtak a vámpírok. Az egykori ódon kastélyokban megbújó és ott sötét terveket szövő vámpír lassan át alakult és az emberekkel együtt belépett a 20. majd a 21. századba. A feledés homályába száműzött kastélyát pedig ott hagyta az enyészetnek, hogy elfoglalja új helyét az emberek nyüzsgő nagyvárosaiban. Ez leginkább Anne Rice Vámpír könyveinek és az azt követő Vampire szerepjátéknak is köszönhető. Nem beszélve a 80-as években születő gót szubkultúra mozgalomról és annak munkáságáról. Napjainkra pedig még jobban megváltoztak az éjszaka gyermekei, elég, ha csak Guillermo Del Toro és Chuck Hogan Kór trilógiáját megemlíteni vagy Joe Hill Nos4a2, ahol már az élőholt szörnyet nem emberi vér táplálja, hanem a gyermeki ártatlanság.
De miért is írok vámpír történetekről és azok evolúciójáról, amikor az Egészség ellenszerre nem is egy vámpír történet. Pedig bizony ez a film nem más, mint egy modern vámpír történet, ami bár felhasznál pár klasszikus elemet a Stokeri Drakulából, de ettől függetlenül még is egy modern vámpír történet marad. De nézzük is meg miről szól a film.
A történet kezdette nagyban táplálkozik a már említett klasszikus Drakulából. Egy Amerikai pénzügyi vállalatnak az egyik igazgatója Mr. Pembroke elmegy egy Svájci magán klinikára kezeltetni magát és aztán nem is tér vissza soha többé, csak egy levelet küld, hogy Svájcban megtalálta a lelki békéjét és semmi képen nem akar visszatérni. A vállalat vezetői a levél alapján azt szűrik le, hogy bizony Pembroke megörült. Azonban ez jó ürügyet szolgáltat arra, hogy Pembroke-ból bűnbakot faragjanak, mivel a vállalat számos szabálytalanságot elkövetett, amik hamarosan napfényre is fognak kerülni egy alapos vizsgálat miatt, és ezért valakinek el kell vinnie a balhét. Épp ezért a vállalat egyik feltörekvő fiatal vezetőjét Lockhart-ot azzal a feladattal bízzák meg, hogy kerül, amibe kerül, de hozza vissza Pembroke-ot. Lockhart pedig elvállalja a feladatott, mivel ő is érintett a vállalat kétes ügyleteiben. A fiatal ügyvezető útja Európában a Svájci Alpok egyik eldugott szegletében ér végett, ahol ködbe vessző bércek között egy ősi várban találja meg a Wellnes klinikát. Azonban amíg eléri a régi kastélyt, szembesülnie kell azzal, hogy a helyi falusiak nem nagyon szívlelik a klinikát és az ott dolgozókat. Erre az ellenszenvre is kap egy egyszerű magyarázatott a sofőrjétől, aki elmeséli neki a vár ősi történetét. A mendemondák szerint a várurát, a Grófot az 1800-as években a helyi falusiak ölték meg a feleségével együtt, mert a férfi megtagadta Istent és saját húgát vette feleségül. A gyilkosság után pedig a feldühödött tömeg felgyújtotta a várat is. Amit jóval később, mint kórház építettek újjá, már az új tulajdonosok.

Ahogy mondtam, a film kezdette nagyban hasonlít a klasszikus vámpír rém történetre, hisz Lockhart útja nagyban hasonlít Jonathan Harker útjára, annyi eltéréssel, hogy a történet helyszíne Svájcban van és nem a Kárpátokban illetve Harker-el ellentétben Lockhart-ot nem hívja senki sem, sőt a Levélnek, mint az később kiderül az lett volna a célja, hogy Pembroke-tól távol tartson mindenkit. Továbbá ott van még az ősi vár a sötét múltjával és az alatta elterülő kis közösség, akik ha nem is mondják ki, de lelkük mélyén nagyon is jól tudják, hogy a gonosz még nem távozott el a komor falak közül. Ez az elem is nagyban hajaz a régi rém történetekre.
Természetesen ahogy Harker úgy Lockhart is a kastély fogságába kerül, mivel útközben egy autó balesetet szenved és a Klinika egyik kortermében ébred. Ezt követően pedig az intézmény rejtélyes vezetője Volmer igazgató fel ajánl egy wellness kúrát Lockhartnak arra az időre, amíg felépül a sérüléseiből, amit a fiatal ügyvezető el is fogad, hogy időt nyerjen, hogy megtalálja Pembroke-ot és fényt derítsen kastély titkára.
Ezzel a nyomozással pedig kezdetét veszi a Lockhart pokoljárása. A történet során feltárul a Kastély sötét titka és bepillantást nyerhetünk Lockhart gyermekkorába is.
Ezeket figyelembe véve az Egészség ellenszere egy modern gótikus mese, amiben épp úgy megtalálható a régi arisztokrata vérszívó, akit sötét szenvedélye és vágyai hajtannak és épp úgy megjelennek a modern vérszívók is, akiket a profit éltet és a hatalom megtartása érdekében bármit és bárkit képesek feláldozni. Ezt a kettőséget pedig a film képi szinten is igen jól ábrázolja. A kezdő képsorok a hatalmas szmog felhőkbe burkolózó felhőkarcolókat mutat be, amik jelképei napjaink felgyorsult és el üzletiesedet világának és acél és üvegfalaik otthon adnak a kapitalizmus vámpírjainak. Ezzel szemben ott van az ódon kastély és annak Ura, aki megveti a felgyorsult pénzvilágot és csupán potenciális áldozatként tekint a pénzemberekre.

A film 146 perce talán elsőre egy kicsit soknak tűnhet, de szerintem ennyi időre bőven szükség volt, hogy a történet teljesen ki tudjon teljesedni. A rendezőnek GoreVerbinski-nek nem ez volt az első horror filmje, ő rendezte a Kör amerikai változatát, és ez meg látszik rajta. A film nyomasztó és nem nagyon hagyja a nézőt, hogy felszabaduljon. A történet helyszíne egy tényleg gyönyörű szép helyen játszódik, ahol az ember tényleg ki tudna kapcsolódni, de még is úgy érezzük, hogy valami itt nincs rendjén, valami nem nagyon stimmel. A betegek természetellenes ragaszkodása a helyhez és a klinika ódon és steril megjelenése meg pendít bennünk valamit, ami azt mondja, hogy itt bizony nem számíts semmi jóra.
Ha az alkotást be kellene valamilyen stílus jegy alá sorolnom, akkor leginkább a horror és a művész filmek közé tudnám behelyezni. Szerintem egy igen érdekes alkotás arról nem is beszélve, hogy igen intelligensen használja fel a klasszikus rémtörténetek elemeit. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ha szereti a lélektani horror filmeket, akkor adjon egy esélyt a filmnek.

Szegecselt bőr csuklószorítók, fekete fehér arcfestés ehhez társuló örök depressziós tekintettek, barbár pózolás az erdőben, pokoli zene és az elmaradhatatlan sátán imádat mindenekfelett. Körülbelül egy átlagos embernek csupán ez tűnik fel legelőször, ha egy black metal bandát vagy annak rajongó táborát látja meg.  Azonban ezek csupán sztereotip képek, hisz ezen személyek többsége teljesen normális életet élő emberek, akiknek családjuk van és békés életük, bár azért akadnak kivételek.
A black metal egy extrém zenei irányzat ami a metál egyik alfaját képviseli. A black metal alapvető motívumai a horrorisztikus hangulat és általában a sátánista elemek is keveredhetnek benne. A stílus eredetileg Angliából indult el a Venom együttes 1982-ben megjelent Black Metal című albumával, de végül érdekes mód a eme zenei irányzat fellegvára mind a mai napig a skandináv államok lettek. Finnország pedig talán mindközül a legtermékenyebb. Ezért aztán nem is szabad meglepődni, hogy a finn képregény szerző JP Ahonen  úgy döntött, hogy elindít egy internetes képregény csík sorozatott, ami egy black metal banda életébe nyújt bepillantást, természetesen mindezt humoros töltettel. A Belzebubs annyira sikeres lett, hogy Ahonen 2016-ban már egy kezdő gyűjteményes kötet is ki tudott adni és hála a Comicsmania Kiadónak 2017-ben már magyar nyelven is hozzá lehet jutni ehhez remek kis képregényhez, de mi is lapul a sötét lapok között?
A Belzebubs külalakra egy CD tok méreteivel rendelkezik és sajnos igen rövid, összesen 50 oldal. Személy szerint én még elviseltem volna még ugyan ennyi oldalt, de ne legyünk annyira telhetetlennek, mert a tartalom kárpótol mindenkit.
A történetek fekete fehér képregény csíkokon jelennek meg, amik vagy egy összefüggő történetet vagy pedig csak egy adott helyzet poént jelenítenek meg. 
A sorozat keret sztorija egy dokumentumfilm vagy nevezhetjük interjú sorozatnak is, melynek keretében egy black metal banda tagjait hívták meg, ahol az egyes tagok illetve a családtagjaik is nyilatkoznak. Az egy perces csíkok számos sztereotípiából és városi legendából vesznek ötletet, például előkerül a klasszikus erdőben eltévedt metal banda sztorija természetesen Belezbubs-ra hangolva.
A képregénynek van egy jellemzően Addams family-is hangulat is, mert a banda tagok és a családjaik valóban az alvilág sötét erőivel kacérkodnak, és mindezt úgy teszik, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb módja.
A képregényt minden olyan embernek nyugodt szível tudom ajánlani, aki szereti a fekete humort vagy kedveli a fent említett zene irányzatot.
Akinek pedig tetszett az első gyűjteménye kötet az látogasson el az alábbi oldalra, ahol JP Ahonen újabb történetei jelenek meg:
Belzezbubs Official

Több mint száz éve ül a császár mozdulatlanul földi Arany Trónján. Isteni akaraterejű vezetője ő az emberiségnek, melynek fáradhatatlan hadserege több mint egy millió világon gyakorolja hatalmát. Rothadó teste láthatatlan kínokat áll ki a Sötét Kór Technológiája által. Ő a Birodalom Halott Lordja, kiért több ezer lélek hal meg naponta, kiért vért isznak, húst esznek. Emberi vért, emberi húst-az anyagot mely a Birodalom szerves része.
E korban az emberi lét csak egy a több millió közül. Az élet az elképzelhető legvéresebb, legkegyetlenebb rezsim alatt folyik. A mese erről a korról szól. Ebben az univerzumban élheted napjaidat-ha van elég bátorságod-sötét és borzalmas területeken, ahol a remény és vigasz nem nagyon kap helyet. Készítsd fel magad ha részt akarsz venni a kalandban. Felejtsd el a technológia erejét, a tudományt és az egyszerű emberséget. Felejtsd el a megértés és haladás ígéretét. Nincs béke, mészárlás és öldöklés folyik a szomjazó istenek kacajától visszhangzó csillagok között.Az univerzum hatalmas hely, de történjen bármi, nem maradsz ki belőle.*

1987 Szeptemberében ezek a sorok fogadták azokat az érdeklődőket, akik megvették a Games Workshop, akkori új stratégiai játék szabálykönyvét a Warhammer 40.000 Rogue Trader-et. Az olvasók előtt egy igen kaotikus sci-fi világ tárult ki, melyben a cég régebbi játékának a Warhammer Fantasy Battle-nek lényei és szörnyei keveredtek a távoli jövőben egy Asimovi és Herberti hanyatló Birodalomban, amit még hangulatilag nyakon öntöttek a 2000 AD magazin punkos elborult vagányságával.
Ez egy igen hangulatos és eredeti világot eredményezet, ami megalapozta a játék későbbi sikerét. Pár kiegészítő után elhagyták Rogue Trader utótagot, és a játék Warhammer 40.000 néven folytatta tovább pályafutását, ami mind a mai napig tart.
Bizony a Warhammer 40.000 Szeptemberben már betöltötte harmincadik évét, és ezt nem mondhatja el minden stratégiai játék magáról, akik a 80-as években indultak útjukra. Arról nem is beszélve, hogy most június 17-én jelent meg a Warhammer 40.000 8. kiadása, ami ha nem is mindenben, de egy kicsit visszatért a gyökerekhez. De hogy is indult mindez és, hogy született meg a Warhammer 40.000 Rogue Trader?

A kezdet kezdetén

Történetünk 1975-ben kezdődik, amikor is három angol iskolás barát John Peake, Ian Livingstone és Steve Jackson megalapították Londonban a Games Workshop-ot. A cég eredetileg fatársasjátékok gyártását tűzte ki célul, de ez hamarosan megváltozott.
Ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet Jackson-ék egy hírlevelet kezdtek készíteni az Owl and Weasel-et, amiben számos klasszikus társas és háborús (wargaming) játékról írtak. Ennek a hírlevélnek az egyik példánya eljutott Brian Blume-hoz. Ebben az időben Blume már az egyik vezetője volt a Tactical Studies Rules-nak (röviden TSR), akik 1974-ben kiadták a világ első szerepjátékát a Dungeon and Dragons-t. Blume-nak annyira megtetszett az angolok hírlevele, hogy válaszként küldött egy D&D a Games Workshopnak.
A játék Ian Livingstone-t és Steve Jackson-ot teljesen lenyűgözte. Eddig ilyen játékot még nem láttak és végtelen számú lehetőséget láttak benne, ezért felvették a kapcsolatot Brian Blume-al és egy három éves exkluzív szerződést kötöttek a D&D európai forgalmazására. Ezzel a Games Workshop át nyergelt az általános társasjáték kiadás piacáról a szerepjáték frontjára.
Ez jó döntésnek tűnt, mert a cég kezdet be indulni. 1977-ben le váltották Owl and Weasel hírlevelet és a Games Workshop 1977 júniusában el indította saját magazinját a White Dwarf-ot. Ezt követően 1978-ban már megengedhették maguknak, hogy saját boltot is nyithassanak, így 1978 áprilisában megnyílt az első GW shop Londonban. 

A szerepjátékok, illetve a társasjátékok és a hadijátékok sok modell figurát igényeltek. Ezért a vállalkozásnak szüksége volt egy figurakészítő cégre. Itt jött képbe Bryan Ansell játéktervező akinek már volt egy figura készítő cége az Asgard Miniatures, amit 1976-ban alapított. Az Asgard termékei igen jó ajánló levélnek tűntek, ezért a Games Workshop leült Ansell-el tárgyalni és 1979 év elején közösen megalapították a Citadel Miniatures. 
A Citadel Miniatures kezdetben fém figurákat készített szerepjátékokhoz, háborúsjátékokhoz, különböző film sorozatokhoz, mozifilmekhez illetve játékokhoz. A cég lett a Games Workshop fő figura beszállítója, ez a kapcsolat a későbbi évek során annyira szoros lett, hogy sokan azt hitték, hogy a Citadel nem is egy független vállalkozás, hanem inkább a GW egyik stúdiója.
Mindeközben az Amerikai TSR mellett számos másik szerepjáték kiadó is megjelent az Amerikai piacon, mint például a GDW aki az első sci-fi szerepjátékot a Travellert adta ki vagy a Chaosium aki pedig a RuneQuest-et illetve az egyik első horror szerepjátékot a Call of Cthulhu dobta piacra. A Games Workshop ezekkel a cégekkel is leült tárgyalni és mindegyiknél megszerezte a terjesztési jogokat, így Angliában, de egy jó ideig talán Európában is a Games Workshopon keresztül juthattak Amerikai szerepjátékok a játékosokhoz. A GW ilyen hátszéllel illetve a Citadel Miniatures-el a háta mögött jogosan nézhetett előre bizakodóan a jövőbe és akkor még nem is tudták, hogy milyen változásokat fognak előidézni, mind a szerepjátékos, mind pedig a hadijátékok világában.

A pöröly eljövetele

A Citadel Miniatures az 1979-es megalakulását követően egyre nyereségesebb lett. Bryan Ansell azonban a bolti eladások mellett be szeretett volna törni az otthonokba is a termékeivel. Ezért neki is látott egy postai csomagküldő szolgáltatás létrehozásának, aminek a végeredménye a Citadel Mail Order lett.
Azonban az új szolgáltatáshoz szüksége volt Ansell-nek egy olyan embere, aki ért a játék fejlesztéshez és el is tudja vezetni a Mail Ordert. Itt jött a képbe Rick Priestley.
Rick Priestley és Bryan Ansell még 1976-ban ismerkedtek meg, amikor Ansell és barátai megalapították az Asgard Miniatures-et. A 17-18 éves Priestley figura festéssel segített be az Asgardnak, majd Ansell tanácsát és biztatását megfogadva neki állt figura modelleket tervezni. Számos modell került ki a kezei közül, amiket mind az Asgardnak tervezett. Amikor Priestley főiskolára került, akkor is még készített egy két modellt afféle kereset kiegészítésként.
A főiskola elvégzése után Rick Priestley szabadúszó játéktervezőnek állt. Ebben az időszakban adta ki barátjával Ricahrd Halliwell a Combat 3000-et és a Reapert. Mind a két játék egy csatajáték szabálygyűjtemény volt, de ez első sci-fi játék volt, míg az utóbbi fantasy alapokon nyugvót.
Ez a két játék illetve a régi ismeretség igen jó ajánló levél volt a Citadel számára, és épp ezért Ansell nem is habozott Priestley-nek fel ajánlani az állást. Priestley azonban nem nagyon akarta feladni szabadúszó pályafutását. Ezért abban egyeztek meg Ansell-el, hogy hetenként egyszer kétszer beugrik a céghez és néha besegít. Azonban Priestley azt vette észre, hogy a heti egy két alkalomból állandó munkahetek lettek. Így lépett be Rick Priestley 1982-ben a Citadel Miniatures és a Games Workshop szövetségébe.
Bryan Ansell a frissen induló szolgáltatás ügyfeleit egy ajándék játékkal szerette volna meglepni. Ennek a játéknak a kezdeti neve Rogue Trader volt. A Rogue Trader ebben az időszakban még csak egy fantasy játék volt. Az eredeti elképzelés az volt, hogy egyszerű szerepjátékot vagy más néven egy kis léptékű csatajátékot (skirmish) készítenek. A legfőbb cél az volt, hogy a játék támogassa a Citadel termékeket. Az első kalkulációk szerint a játékosok a játékhoz, majd csak pár figurát vesznek, amik a szörnyeket illetve a hősöket jelképezték volna. Ekkor jutott eszébe Ansell-nek, hogy ha nagyobb léptékbe gondolkodnak, és nem csak egy egyszerű szerepjátékban akkor több figurát tud majd eladni, hisz ha valaki szeretne egy egész sereget felállítani annak több modellre lesz majd szüksége. Ezért az eredeti Rogue Trader törölték és egy új elképzelés lépet életbe. Ansell egy olyan csatajátékot szeretett volna, ami támogatja a Citadel termékeit illetve a szerepjátékokat. A játék fejlesztését Ansell egy maga nem tudta volna elvégezni. Ezért a fejlesztéshez felkérte még Rick Priestley és annak barátját Richard Halliwell-et, aki ebben az időszakban öntőforma tervezőként dolgozott a Citadel-nél. A két barát elfogadta felkérést és így Ansell-ék elkezdték a fejlesztést. Priestley és Halliwell elővették saját fejlesztésű játékukat a Reapert és annak az alap motorját kezdték át dolgozni, figyelembe véve Ansell elképzeléseit.
A kész játék 1983 szeptemberében jelent meg Warhammer The Mass Combat Fantasy Role-Playing Game címmel. A játék három fekete fehér füzetet tartalmazott (Tabletop Battles, Magic, Characters) amit a Citadel illusztrátora Tony Ackland készített, míg a doboz borítóját a Games Workshop egyik művésze John Blanch alkotta meg.

Ez volt a Warhammer Fantasy Battle és a Warhammer univerzum születésének időpontja, bár ebben az időben még a rendszer igen kezdetleges volt. A játék ahogy Ansell is elképzelte támogatta a csatajátékokat és szerepjátékként is lehetett használni. A Tabletop Battles füzet tartalmazta a seregekre és nagyobb csapatokra vonatkozó szabályokat és a játék harcrendszerét illetve egy kezdő scenariot, míg Characters az egyéni karakterek létrehozására illetve azok fejlesztéséhez adott szabályokat és egy kezdő kalandot is beleraktak. A Magic pedig a játékban használható varázslatokat illetve varázstárgyakat (talismans) és azokra vonatkozó szabályokat taglalta.
Az egységek nyolc fő jellemzővel rendelkeztek (M,Ws,Bs,S,T,W,I,A), míg a karakterek tovább plusz négy főjellemzőt kaptak az alap nyolc mellé (Ld, Int, Cl, Wp). Bár a szabálykönyv különböző kockákat alkalmazott, de a rendszer magja még is a hatoldalú kocka használatára épült (D6). Egy sikeres cselekedethez az adott karakternek egy megadott célszám fölé kellett dobni hatoldalú kockával. Ha az érték nagyobb vagy egyenlő volt, mint a megadott célszám, akkor az adott egység sikert ért el. A célszámokat a játékosok táblázatokból tudták ki olvasni. Ennek köszönhetően a játék igen pörgősé vált és szabályai is könnyen tanulhatóak voltak.
Ezt figyelembe véve az ember azt hihetné, hogy a Warhammer már a megjelenés időpontjában kasza siker volt, pedig sajnos nem így történt. A kezdeti időben számos kritika érte a játékot. A játék egyszerre akart csatajáték és szerepjáték lenni, ami nem mindenkinek tetszett. A kritikusok egy részének a szerepjátékos rész egyáltalán nem tetszett. A játék külalakja is nagy kezdetleges volt. A füzetek számos nyomdahibát tartalmaztak, például egyes helyeken az értékek el voltak csúszva. A Dragon magazin cikk írói pedig még az angol nyelvhelyességre is panaszkodtak. A Warhammer-nek volt még egy problémája, ami nagyban hajazott az egykori kezdetleges D&D-re. Ez pedig nem volt más, mint, hogy nem volt saját világa. Bár a Warhammer rendelkezett egy alap szörny listával és pár példa karakterrel, illetve tartalmazott egy kis helyszín leírást, de az is nagyon általános volt. Ebben az időszakban a Warhammer még csak egy játék keretrendszer volt, amire a játékosoknak kellet felépíteni a saját elképzeléseit. Arról nem is beszélve, hogy még egy sereg listát sem tartalmazott, amiből a játékosok felépíthették volna a seregeiket. De ezeket a kezdeti hibákat félre téve, a kritikusoknak a Warhammer csatajátékos része nagyon tetszet. A már fent említett könnyen tanulható és gyors szabály rendszer sokaknak elnyerte a tetszését. Amit pedig újdonságként ki is emeltek az a pszichológia szabályok voltak.
De mit is takartak ezek a pszichológiai szabályok? Azt, hogy a rendszer leszabályozta, hogy bizonyos veszteségek mellett az egyes seregtestek vagy csapatagok, hogyan reagálnak az adott eseményre illetve bizonyos fajok, egy csatában hogyan viseltetnek egymás iránt. Itt kapott először szabályt, a törpe ork gyűlölet is. Ehhez hasonló szabályok ebben az időszakban, mind a csatajátékokban, mind pedig a szerepjátékokban nem nagyon voltak. Először ilyen szabályok a Warhammer előtt a Call of Cthulhu szerepjátékban jelentek meg.

Számos hibát és hiányosságot orvosolandó Ansell-ék 1984-ben kiadták a Forces of Fantasy kiegészítő dobozt. A Force of Fantasy már tartalmazott sereglistákat és azoknak a leírásait illetve új szabályok is napvilágot láttak. Például megjelentek a hadigépekre vonatkozó szabályok illetve bevezetésre került a pontrendszer. A pontrendszer úgy működött, hogy minden egyes egység illetve varázstárgy pont értékkel rendelkezett. Ezeket a játékosnak össze kellett adni és az így kapott értéket, amit a sereg pontértéknek (army point) neveztek össze kellett vetni a küldetésben előírt pont értékkel. Ha a játékos sereg pontértéke meghaladta az előírt pont határt, akkor csökkenteni kellett vagy az egységei vagy pedig a karakterek varázstárgyainak számát. A rendszernek köszönhetően nagyjából fent lehetett tartani a játék egyensúlyát illetve meg lehetett határozni a játék léptékét. Így például ha egy rendezvényen csak egy kisebb csatát akartak lejátszani, akkor kisebb ponthatárt írtak elő. Ezt a rendszert később, majdnem az összes wargame átvette.

A kiegészítőt követően pedig nem sokkal megjelent a játék második kiadás is, ami már Warhammer Fantasy Battle címmel került a boltok polcaira.  Bár már a Force of Fantasy-ben is voltak világ leírás töredékek, de a Warhammer Fantasy-ben jelent meg először teljes egészében Öreg Világ első egységes leírása. A játékosok megismerhették a Káosz fertőzte középkori Földet, ahol a megszokott fantasy fajok mellett megjelentek a Slannok bukott népe is, amit az Azték civilizációról mintáztak.
A játékból kiemelték a szerepjátékos elemeket, és csak a csatajátékos szabályok maradtak meg illetve a kaland mester szerepe (Game Master röviden GM) Bár a kaland mester inkább már csak a játékvezető és a narrátor szerepét töltötte be. Az egységek jellemzőit összevonták és most már minden egységnek tizenkét fő jellemzővel rendelkezett(M,Ws,Bs,S,T,W,I,A, Ld, Int, Cl, Wp). A sikeres pontrendszert is megtartották és a játék lelkét továbbra is a D6 teszt rendszer képezte, de az első kiadáshoz képest sokat finomítottak rajta. A morál szabályok is megmaradtak illetve a Force of Fantasy-ből is számos szabály átkerült. A játék külalakján is sokat javítottak. A Warhammer Fantasy Battle az elődjéhez képest sokkal színvonalasabb kiadvány lett, most már nem voltak nyomda hibák és a dobozon kívül a füzetek előlapja is színes lett.
A Warhammer egyre népszerűbb játék lett és ezzel arányosan megnőtt a figurák utáni kereslet. Bryan Ansell elképzelései beigazolódtak, a Warhammernek köszönhetően a Citadel egyre több figurát és ahhoz tartozó kellékeket tudott eladni. Ekkor még a Games Workshop és a Citadel termékei még nem terjedtek szét a világban, de vihar szele már felébredt.

2000 AD és a Games Workshop

1977 február 26-án jelent meg Angliában a 2000 AD sci-fi/fantasy képregény antológia Kelvin Gosnell, Pat Mills és John Wagner közreműködésével. A magazinban különböző stílusú történetek jelentek meg, de többségükre jellemző volt, hogy a kor lázadó punkos szellemét képviselte. Olyan képregény szerzőket nevelt ki, mint Neil Gaiman vagy Alan Moore. A magazin egyik eblematikus alakja pedig már a márciusi második számban megjelent John Wagner tollából és Carlos Ezquerra rajzasztaláról.
Ez figura nem volt más, mint Dredd Bíró (Judge Dredd) a közel jövő kérlelhetetlen és kompromisszumokat nem ismerő rendfenntartója. A Dredd Bíró történetek egy Nukleáris háború utáni Amerikában játszódtak. Az USA nagy rész egy radioaktív pusztaság amit a túlélők csak az Átokföldjeként neveznek. A megmaradt lakosság három falakkal körbe vett hatalmas városban tömörült össze. A városokban a totális hatalmat a Bírák gyakorolják. A Bírák rendőrök, bírák, hóhérok vagy ha szükséges, akkor katonák.  A történetek többségének a helyszíne a legnagyobb város komplexum Mega City One, ami majdnem magába foglalja az egész keleti partot. Ennek a városnak az egyik leghírhedtebb Bírája Dredd, aki szó szerint betartja a törvény, minden áron. A képregény történeteinek szatirikus felhangja volt, és alapvetően az volt a célja, hogy görbe tükröt mutasson az akkori társadalomról.
Dredd figurájának is köszönhetően a 2000 AD egy befutott és sikeres magazin lett Angliában. A Games Workshop ebben az időszakban éppen felfelé ívelő pályán volt és, hogy nehogy le maradjanak egy szabad piaci résről Angliában, gyorsan megvásárolták számos 2000 AD képregény karakternek a felhasználási jogát. Arról nem is beszélve, hogy mind a Games Workshop-nál, mind pedig a Citadel-nél számos fejlszető rajongott a 2000 AD magazinért.
A cég nem is várt sokáig és 1982-ben már kiadták a Judge Dredd társasjátékot amit Ian Livingstone tervezet. A játékban a játékosoknak Mega City One területén zajló bűncselekményeket kellett felszámolniuk illetve a bűnőzöket elfogniuk. Azonban a társasjátékok mellett a Games Workshop szerepjátékban is gondolkozott.

Erre a feladatra Rick Priestley és Marc Gascoigne kérték fel. Priestley-nek már volt tapasztalata játékfejlesztésben, míg Marc már számos Games Workshop-os anyag szerkesztésében vett részt. A játék fejlesztése során számos elemet átvettek a meglévő Warhammer Fantasy Battle-ből, és ezeket az alkotó elemeket tovább fejlesztve 1985-ben ki is adták a Games Workshop gondozásában Judge Dredd: The Role-Playing  Game-t. A játék két füzetet, két térképet, pár kockát és a játékosokat és ellenfeleiket szimbolizáló karton figurákat tartalmazta. A játékosok a játékban Bírákat alakíthattak és karaktereiknek nyolc fő jellemzőjük volt /Strength (S), Initiative (I), Combat Skill (CS), Drive Skill (DS), Technical Skill (TS), Street Skill (SS), Medical Skill (MS), and Psi Skill (PSI) / illetve pár speciális képességet vehettek fel. A legtöbb cselekedetnél az adott fő jellemző értéke alá kellett dobni két darab tízoldalú kockával. A játék mechanizmusának egyes részei felhasználásra került a 1986-ban megjelent Warhammer Fantasy Role-Play-ben is.

Priestly barátja Richard Halliwell is készített egy 2000 AD játék feldolgozást, ez volt az 1986 Decemberében megjelenő Rogue Trooper.
A Rogue Trooper 1981-ben jelent meg a 2000 AD magazinban. A képregényt  Gerry Finley-Day és Dave Gibbons alkotta meg. A történet a távoli jövőben játszódik ahol két szuper hatalom a Norts és a Southers vívja szüntelen háborúját. A véres csaták döntő helyszíne a Nu-Earth ami egykor paradicsom volt, de a két hatalom intenzív háborúskodása véres pokollá változtatta. A hadakozó felek genetikailag kifejlesztett szuperkatonákat küldenek csatába, mivel csak ezek a szuper emberek képesek túlélni a Nu-Earth poklát. Ezek a katonák voltak a Rogue Trooperek. A történet főszereplője három katona, akik túl élnek egy árulás következtében bekövetkezet mészárlást és egyetlen céljuk, hogy  az ellenséges vonalak mögött túl élve megtalálják az árulót.
A társasjáték egy az egyben átvette a képregény történetét. A játékosok a túlélő katonákat alakíthatták, akik egy hexa elemekből álló térképen mozoghattak a figuráikat és a fő céljuk az áruló megtalálása volt.
A Games Workshop ekkor még nem is gondolta, hogy hamarosan a Rogue Trooper fog egy kis fejtörést okozni a fejlesztőknek.

A Rogue Trader visszatérése és a 41. évezred hajnala  

A Games Workshop és a Citadel Miniatures a Warhammer Fantasy Battle-nek köszönhetően egy igen erős hadijátékkal rendelkeztek a 80-as évek közepén. Ráadásul 1986-ban a Games Workshop kiadta a Warhammer Fantasy Roleplay szerepjátékot is, ami már teljes értékű szerepjáték rendszer volt, ami Warhammer világán Öreg Világon alapult és nagyban támogatta a csatajátékos testvérét is. Ennek köszönhetően olyan játékosok is potenciális vásárlok lettek, akik eddig nem vásároltak figurákat a játékaikhoz, de az új szerepjátéknak köszönhetően még is kedvet kaptak rá.
Azonban volt egy bökkenő. A Warhammer bár rendelkezet minimális sci-fi elemekkel, de ezek alapvetően csak a hátteret színesítették, mint például a Slannok ősi csillagjáró népe, és ezt leszámítva a játék egy fantasy hadijáték volt. Azonban a szerepjátékosok és a hadijátékosok táborának egy része nem éppen fantasy rajongó volt. Sokan közülük sci-fi-et kedvelték és volt is igényük ilyen játékokra. Bár a Citadel adott ki sci-fi alapú figurákat, de ezek már egy befutott rendszeren vagy címen alapultak, ilyen volt például a Dr. Who figura készlett. A cégnek saját sci-fi rendszerre ekkor még nem volt, egyedül a már fentebb említett Judge Dredd RPG lehetett volna említeni, de azt is a 2000 AD-től licencelték.
 A Games Workshop és a Citadel szeretett volna egy saját egyedi sci-fi alapokon nyugvó hadijátékot. Az első lépésként pár koncepcionális modellt készítettek, amik még fémből készültek és az 1986-as nyári szórólapban illetve az 1986 augusztis White Dwarf-ban (WD 80) jelentek meg. Ezek a figurák voltak az első űrgárdista (Space marine) és űr ork (space orc) modellek. Azonban ezekhez a figurákhoz még nem volt egyetlen sor szabály sem.
Ehhez a munkához ismét Rick Priestley-et kérték fel, akinek már volt tapasztalata sci-fi alapú hadijátékokkal kapcsolatban. Az új játékkal szemben hasonlóak voltak az elvárások, mint az egykori Warhammer-el. A játéknak támogatnia kellett a Citadel termék családot illetve kompatibilisnek kellet lennie, az eddig megjelent Warhammer játékokkal is.
Priestley-nek egyébként már voltak régebben is tervei egy sci-fi alapú játékra a Combat 3000 után is, még mielőtt a Citadel-hez került volna, ennek  a játéknak a munka címe Rogue Trader spaceship role-playing and combat game volt. A játék egy középkori csillagbirodalomban játszódott volna, ahol a Star Trek sorozatokban megismert kalandor csillaghajósok, ebben az esetben a Rogue Trader-ek, a birodalom határain túlra merészkedtek volna hajóikkal a hiperűrön (warp) keresztül. Már ebben a változatban is megjelentek a csillagjáró elfek és orkok népe. A játék eredetileg nem csak a szárazföldi csatákat, hanem űrcsatákat is szimulált volna, ehhez Priestley még pár hajó tervet is készített, azonban ez a project jegelve lett, amikor a 1982-ben a Citadel-hez került. Az új játéhoz azonban ismét elővette a régi anyagokat. A játék az 1982-ben leállított Rogue Trader címet kapta, ami az egykori első Warhammer játék munka címe is volt.
Priestley a régen fiókba tett sci-fi játék világát összekapcsolta a Warhammer univerzummal és azzal hidalta át a technológiai különbségeket, hogy a játék idejét át tette 40.000 évvel későbbre. A játék alapmechanizmusát a Warhammer Fantasy Battle második kiadása adta, de számos szabály a harmadik kiadásból is át került, de ezen nem is szabad csodálkozni, mivel Priestley ebben az időben párhuzamosan dolgozott a Rogue Trader-en illetve a Warhammer Fantasy Battle harmadik kiadásán is. Azonban számos szabály át került Judge Dredd szerepjátékból is. Az első változat újra írása után a játék késznek volt tekinthető, de még volt egy kis gond.
A játék címe ütközött egy másik GW-es játékkal a Rogue Trooper-rel. A Rogue Trooper a 2000 AD-től licencelt név volt, és félő volt, hogy jogi vita alakulhat ki a Rogue Trader cím miatt, ezért új címet kellett találni a játéknak. Ekkor vetődött fel, hogy mivel a játék a Warhammer univerzumban játszódik, akkor legyen a játék főcíme Warhammer kapcsolatos. Bryan Ansell ebben az időben mondta azt Priestley-nek, hogy „Hívjuk a játékot Warhammer 3000-nek vagy valami hasonlónak!” erre Priestley azt válaszolta „A játék 40.000 ével későbbi jövőben játszódik, nem hívhatjuk Warhammer 3000-nek!” Így kapta meg a játék végleges nevét ami Warhammer 40.000 Rogue Trader volt.
A Warhammer 40.000 Rogue Trader 1987 szeptemberében jelent keményfedeles könyv formájában. A könyv tartalmazta a játék szabályrendszerét és egy terjedelmes világleírást illetve a kötet végébe bekerült pár perforált karton lap. Ezekről lapokról lehetett ki vágni a fegyver sablonokat illetve egy kezdő űrgárdista és ork csapat jelölőt ami a figurákat hívatott helyettesíteni, amíg a játékos nem vett magának saját figurákat.
A rendszer alapjai a warhammer fantasy battle alapjain nyugodtak, de sokban eltértek az akkor még nagy testvérnek számító rendszertől. A warhammer fantasy battle-ben a csapatok többsége zárt alakzatokban mozoghatott, míg a warhammer 40.000-ben az egységek 2” távolságra helyezkedtek el egymástól (skirmish), ezt a távolságot azonban nem nyújthatták tovább. Az egységek ez által sokkal szabadabban mozoghattak. A közelharc mellett megjelentek a nagy hatótávolságú tűzfegyverek illetve a mágiát leváltotta a pszi.
A harci járművekkel egy külön fejez foglalkozott, bár a Warhammer Fantasy Battle-ben is voltak harci járművek, de egy sci-fi környezett sokkal részletesebb szabályokat követelt meg egy fantasy-hes képest. Egyes Judge Dredd RPG szabályok itt köszöntek vissza. Érdekesség, hogy a járművekkel foglalkozó fejezet elején a szabálykönyv leszögezte, hogy a szabályokat bármely sci-fiben használt modellre rá lehet építeni, mivel egyelőre a Citadel még nem tud minden modellt legyártani. Bár szerepeltek szabályok a légi járművekre is, de azok nem terjedtek ki az űr csatákra. Priestley-nek ezen tervei ebben az időben ki maradtak a szabálykönyvből, de a terveit és elképzeléseit a későbbi Spacefleet-be illetve annak örökösébe a Battlefleet Gothicba beleépítették.
A Warhammer 40.000 Rogue Trader bár háborús játéknak készült, de még tartalmazott némi szerepjátékos elemeket.
A rendszerben meghagyták a kalandmester (GM) szerepét. A kalandmester feladata a játék szabályainak betartatása volt, afféle bíróként szerepelt a játékban, de neki kellett fel vezetnie az adott csata történetét. A korai Warhammer 40.000 scenarioknak mindig volt egy előtörténete, ami elmesélte az adott helyszín leírását és a két szemben álló fél viszonyát. Bizonyos esetben, voltak rejtett utasítások is, amit csak a Kalandmester tudhatott, és amikor kellett akkor beleszólt a játékmenetébe. A kalandmester kezeltet az olyan npc-éket is amit egyik játékos sem használt, ilyen voltak például  az idegen világok faunája.
A rendszer másik szerepjátékos jellemvonása az volt, hogy az adott seregek fő vezéreinek, hőseinek vagy egyedi karaktereinek az értékeit bizonyos határok között a játékosok pont elosztással vagy kockadobással meg tudták határozni. Így egyedi karaktereket tudtak létrehozni.
Ezen elemeknek köszönhetően egyesek akár szerepjátékként is használhatták a Rogue Tradert.

De mi miatt lett annyira kedvelt a Warhammer 40.000 Rogue Trader? Lehet egy játéknak jó rendszerre, de az még nem garancia arra, hogy sokáig köztudatban fog maradni. Arról nem is beszélve, hogy ebben az időben a Rogue Trader-hez hasonló más játékok is voltak a piacon. Ilyen volt a GDW Traveller-e vagy I.C.E Spacemaster-re, de ide sorolható még a FASA Battletech-e karöltve a Mechwarrior-al is.  Akkor mi lehetett az a dolog ami életben tartotta ilyen nevek mellett a Rogue Trader-et és mind a mai napig számos rajongott szerez magának?
Ez a titok talán a 41. évezred sötét jövőjében leledzik. Az előbb említett játékok mindegyike egy távoli csillag birodalom összeomlása után játszódik, ahol bizonyos esetben akár teljes technológiai hanyatlás is tapasztalható volt. Ezek az alap sablonok még az Asimovi Alapítványból illetve a Herberti Dűnéből táplálkoztak. Priestley is felhasználta ezeket a sablonokat, de közben beleépítette a már létező Warhammer univerzum történelmének egyes figuráit és elemeit és ezt még jól megkavarta a 2000 AD magazin képregényeinek hangulatával. Az így kapott sci-fi világot pedig még megfűszerezte egy kis középkori hangulattal, és így született meg a 41 évezred.
A Rogue Trader 41. évezredének világa sötét és kaotikus volt. De számos elemben még eltért a Warhammer 40.000 későbbi kiadásaitól. Az emberiség Birodalma és az Isten Császár már ebben a változatban is létezett, azonban ekkor még az Isten Császár magától ült be az Arany Trónprotézisbe, hogy annak segítségévvel tovább élhessen és felügyelni tudja a hiperteret. Ekkor még a Horus Eretnekségéről még egy szó sem esett. De az űrgárdista rendházak a Császár genetikailag módosított lovagjai már megjelentek. Egyébként a genetikailag módosított űrlovagok egy kicsit hajaztak a 2000 Ad Rogue Trooper-jeire. De megjelentek már az elnyomó egyházi rendek is, illetve a hatalmas bolyvárosok, melyeket több, mint valószínű, hogy Dredd Bíró Mega City One ihletett.
Ha pedig már Dredd Bírónál tartunk a Rogue Tradernek is megvolt a maga Átokföldje, ez pedig nem volt más, mint az Iszonyat Szeme (Eye of Terror). Az első Warhammer 40.000 kiadásban az Iszonyat Szeme még nem a Káosz Birodalma volt, hanem egykori emberi világok, amiket a hieprűr viharok elszigeteltek az Impériumtól. Ezen világok többségén a társadalom anarchiába és a techbarbárságba süllyedt, csak kevés olyan bolygó maradt, ami fen tudta tartani az egykori civilizációs normákat.
Bár már a Warhammer Fantasy-ban megjelent a Káosz és a Hiperűr kapcsolata, a Rogue Trader alapkönyvben még nem említik meg sem a Káoszt, sem annak isteneit. A hiperűrben létező démonokat pedig még csak Asztrál szörnyeknek nevezték.
Számos faj és szörny is átkerült a Warhammer Fantasy-ből a 41. évezred világába. Az eldák az Öreg világi elfeknek feleltek meg, míg a zömikek (squats) a törpéknek. A háborút imádó Orkok és rokonaik is megjelentek. De még a Zoatok is átkerültek bár ők a Tyranida kaptárflotta sorait gyarapították.
De nem szabad kihagyni a Slannok ősi népét sem, akik a 41. évezredben már egy haldokló faj volt, akik nem tudták kiheverni az egykori hipertér kapu hálózatuk összeomlását.
Érdekesség, hogy Jokaerok népe egy hiper intelligens orángután faj, akik a digitális fegyvereket is készítették, csak azért került be a játékba, mert akkoriban Citadel 2000 AD figura készletben lehetett Orángután figurát kapni. 

Új generációs figurák születése

A Citadel Miniatures elindulását követően csupán fém figurákat gyártott. Ezzel nem is volt probléma, mert a vásárlók többsége csupán néhány figurát vett a játékaihoz vagy pedig a gyűjteményébe. Azonban ahogy az üzlet egyre jobban beindult a vásárlók egyre több figurát igényeltek. A Citadel-nél elkezdtek gondolkozni a műanyag figurák ötletén. A probléma csupán az volt, hogy a Citadel még nem rendelkezett olyan technológiával, aminek a segítségével műanyag figurákat tudtak volna gyártani.

A Warhammer megjelenése ellenben lépésre sarkalta céget, mert a játék megjelenésének köszönhetően még jobban megnőt a figurák utáni kereslet. A Citadel problémájára Alan Merrett találta meg a gyógyírt. Alan a 80-as évek elején ötvény készítőként dolgozott a Citadel-nél, és ebben az időben elkezdett dolgozni a műanyag figurák gyártásának a technológiáján. A több száz órányi munkaidő és a rengeteg kísérlet meghozta az eredményt. Alennek sikerült egy olyan eljárást illetve ötvényforma rendszert kidolgoznia, aminek köszönhetően a Citadel már minőségi műanyag figurákat tudott gyártani.
Megjelentek az első műanyag Warhammer Fantasy Regiment Box-ok. Azonban ezek a figurák a későbbi Warhammer figurákhoz képest még csak maximum egy vagy két darabból álltak. A játékosok még nem tudták a darabokat saját ízlésük szerint állítgatni.

Merret nem állt le a fejlesztésekkel és tovább finomította a technológiát. Ebben az időben kezdődött el a Rogue Trader fejlesztése, ami számos új problémát vetett fel. A Rogue Trader egy sci-fi környezetben játszódott, ami megkövetelt a modern harcjárművek meglétét, mint például tankokét. Azonban ebben az időszakban ilyen összetett járműveket még nem tudottak legyártani a Citadel-nél. Ahogy fentebb már említettem Priestley a Járművek fejezetnék ki is tért erre a problémára, hogy a szabály könyv írásának idejében még nagyobb járműveket nem tudnak reprodukálni.
Merret ellenben ismét sikeres áttörést ért el. Sikerült a meglévő eljárásokat tovább finomítani és így most már a figurákat apró elemekből is össze lehetett rakni.
A Rogue Trader-hez jöttek ki az első moduláris figurák. Ezek voltak az első Űrgárdista készletek (Space marine boxed set) illetve a moduláris rendszernek köszönhetően megjelentek az első műanyag makett járművek is, mint például a Land Rider és a Rhino.
A Rogue Trader-nek illetve Alan Merrett munkásságnak köszönhetően megnyílt lehetőség a Citadel és a Games Workshop számára, hogy jobb és összetettebb figurákat készíthessenek.

Rogue Trader Magyarországon

 A 90-es évek elején a rendszerváltásnak és a nyugati nyitásnak köszönhetően Magyarországon is megjelentek a hivatalos szerepjátékok szabálykönyvek és kiegészítők. 1992 decemberében pedig megjelent az első szerepjátékokkal foglalkozó magazin is a Bíborhold.
A Bíborhold fő célkitűzése az volt, hogy kis hazánkban népszerűsítse a szerepjáték hobbit, segítse a kezdő játékosokat és az érdeklődőknek bemutassa a nyugaton kapható számos rpg rendszert. Ezeket a kiadványokat aztán a játékosok pár hazai hobbiboltban be is szerezhették egy kis szerencsével. Így eshetett meg, hogy a Rogue Trader egy vagy akár több példánya is eljutott kis hazánkba. A Bíborhold pedig készített is egy ismertetőt, ami az 1993 augusztusi 8. számban jelent meg Warhammer 40.000 címmel.
Koppány László cikkéből az derül ki, hogy a szerző csak részben olvasta el a szabálykönyvet és a hiányzó részeket pedig a 1992-ben a Valhalla által kiadott Inkvizítor regény leírásaira támaszkodva egészítette ki. Az minden képen érdekes, hogy az eredeti szabálykönyvben soha nem szerepeltek űrhajókra vonatkozó szabályok László még is említést tesz róluk. Arról pedig végkép fogalmam sincs, hogy honnan vette azt, az ötletet, hogy a Császárral a Génorzók végeztek. Az eredeti szabálykönyvben nem szerepelt semmilyen ilyen utalás és a Császár súlyos sérüléseire is csak a Realm of Chaos kiegészítő könyvek adnak magyarázatott.
A cikknek köszönhetően jó pár olvasó azt hitte, hogy a Warhammer 40.000 egy szerepjáték, és amikor 1994 decemberében a Troll barlang elkezdte Magyarországon forgalmazni a Games Workshop termékeit akkor számos játékos érdeklődött a Warhammer 40.000 szerepjáték iránt. A Troll barlang munkatársai pedig nem győzték magyarázni az érdeklődőknek, hogy nem volt és nagyon valószínű, hogy nem is lesz szerepjáték a Warhammer 40.000-ből. Egyetlen megoldásként, pont az egykori Bíborhold magazin utódlapjában a Holdtöltében jelentette meg egy konverziós táblázatott, aminek a segítségével a Warhammer Fantasy RPG-re konvertálhatták a játékosok a Warhammer 40.000 2. kiadásában megjelent fegyverek értékeit.

Rogue Trader napjainkban

Az 1987-es szeptemberi megjelenést követően a Rogue Trader név fokozatosan elkopott és csak a megkülönböztető cím maradt csupán a Warhammer 40.000-er. Bár a szabálykönyv címe továbbra is Rogue Trader maradt egészen 1993-ig, de a kiegészítőkre illetve a modellekre és a figurák dobozára már csupán a Warhammer 40.000 felíratott nyomtaták.
Az 1993-ben megjelenő második kiadás pedig már Warhammer 40.000 néven került a boltok polcaira. Rick Priestley még dolgozott a játék második kiadásán, de a Warhammer 40.000 több szempontból megváltozott az elődjéhez képest. Az egykori narratíva skirmish rendszer ki került a játékból. Az eredeti Rogue Trader játék kis létszámú csapatokkal számolt vagy is oldalanként maximum 25-30 figurával és egy járművel. Ez a szám az évek során egyre jobban meghízott és így a második kiadásban nagyobb seregek összerakására is lehetőség volt. Bár Rogue Trader-rekre vonatkozó szabályok az alapdobozból kimaradtak, de egy White Dwarf cikkben még leközölték a rájuk vonatkozó szabályokat, de ezt követően a későbbi Warhammer 40.000 alapjátékokból teljesen ki kerültek.
A második kiadás még nem szakított teljes egészében a Priestley által felépített 41. évezreddel, hanem csupán 1987-1993 között kiadott forrásanyagok lettek átrostálva és újra szerkesztve. Azonban az 1998-as év nagy változásokat hozott a játék világában, mert ebben az évben jelent meg a Warhammer 40.000 harmadik kiadása.
A harmadik kiadás teljesen szakított az előző két kiadással, a játékba új irányelvek jelentek meg és az egységek profilja is megváltozott. De nem csak a játék szabályait érte nagy változás, hanem a 41. évezred világát is. Az új kiadáshoz több helyen át írtál a játék világát és számos fajt töröltek a rendszerből, így eltűntek a zömikek (squat) és a génorzó hibridek is, de ki írták a történetből a Császár rejtélyes gyermekeit is a Sensei lovagokat. Az új világképbe bekerültek a Tau-k ifjú népe, akik leginkább egy anime sorozat szereplőire hajaztak. Több mint valószínű, hogy az alkotóknak pont ez is volt a célja, hogy ezzel be tudjanak törni a távol keleti piacokra is, ahol leginkább a mangákon és anime-kon alapúló játékok és rendszerek fogytak. De a Tauk mellett megjelentek a Sötét Eldák és a Necronok ősi népe is.
A változtatások bár okoztok némi ellentmondásokat, de ezt a szerzők és a szerkesztők próbálták ki küszöbölni az évek során. A rendszer finom hangolásának köszönhetően a Warhammer 40.000 egyre népszerűbb lett a 2000-es években olyannyira, hogy lassanként maga mögé szorította egykori nagy testvérét a Warhammer Fantasy Battle-et is.
Bár a későbbiekben a Games Workshop vezetésének volt egy két olyan lépése, amit egyáltalán nem lehetett játékos barátnak nevezni és ezt a valahol a Warhammer játékok is megsínylették, de az elmúlt egy két évben az  új menedzsment megpróbálta menteni a menthetőt. Ennek eredményeként sajnos a Warhammer Fantasy Battle teljesen megszűnt és egy teljesen új formában jelent meg, amit nem minden rajongó fogadott jó szível. De szerencsére a Warhammer 40.000 megmenekült a teljes átalakítástól és még javára is vált az idén júniusban kiadott 8. kiadás.
De mi lett a Rogue Trader-el?
A Rogue Trader mint hadijáték a Warhammer 40.000-ben élt tovább, azonban minden országban van egy marék rajongó, aki vagy Rogue Trader-el vagy annak egy fejlettebb változatával a Warhammer 40.000 2ed. játszanak. Ezek az emberek tartják még életben a játék régi motorját. Azt meg kell még jegyezni, hogy a Warhammer 40.000 8. kiadásába is bekerült egy két régi szabály az ősből, így például az egységek visszakapták az egyedi mozgás értékeiket. De a Games Workshop 2012-ben a játék 25. illetve a mostani 30. évfordulójának alkalmából újra kiadta az eredeti Rogue Tradert is.
A játékból azonban a 2009-ben készült egy szerepjáték is. A Games Workshop 2003-ban úgy döntött, hogy visszatér a szerepjáték kiadáshoz és létrehozták a Black Industries-et, melynek a legfőbb célja a Games Workshop szerepjátékainak gondozása és kiadása volt a legfőbb célja. 2005-ben ki is adták a Warhammer Fantasy RPG második kiadását, amit a Green Ronin Publishing javított fel a Games Workshop számára és még ebben az évben már egy díjat is bezsebelhetett (Annual Gen Con EN World RPG Awards) a játék. Az új rendszer kellemes fogadtatásának köszönhetően, a Black Industries fejlesztői úgy gondolták, hogy bele kezdenek egy olyan projectbe, amitől ezelőtt mind eddig a Games Workhop elzárkózott. Szerepjátékot csinálnak a 41. évezred világából. A tervek nem is egy, hanem egy teljes trilógiáról szóltak, amik a White Wolf World of Darkness szerepjáték sorozatra hasonlítottak volna. Az alapkönyvek egy alaprendszer magra épültek volna, amik kötetenként eltérő specifikus szabályokkal egészültek volna ki. Mindegyik játék egy főbb karakter vagy szervezet köré lett volna felépítve. Ez volt a Dark Heresy, a Rogue Trader és a Deathwatch.
Azonban a Games Workshop 2008-ban lefújta a projectet és bezárta a Black Industries-et arra hivatkozva, hogy nem éri meg nekik a szerepjáték kiadás és a fejlesztő csapat munkája nem térül meg. A sorozat egyébként már majdnem készen állt, és az első kötet a Dark Heresy és a hozzá tarozó első kiegészítő a The Inquisitor’s Handbook már nyomdában is volt. A cég emiatt még az előrendeléseket teljesítette, de a további gyártást leállította. Sok rajongó iszonyatosan csalódott és nagyon úgy tűnt, hogy még sem lesz warhammer 40.000 szerepjáték.
De ekkor jött a közös üzlet az amerikai Fantasy Flight Games és a Games Workshop között. A Fantasy Flight megvásárolta a Games Workshop játékainak licenc jogait, egyetlen ki kötéssel, hogy nem használhatták a játékaikhoz Citadel termékeit. Ebbe a felvásárlásba beletartoztak a Games Workshop szerepjátékai is. A Fantasy Flight rohamtempóban kezdte el újra kiadni a Warhammer Fantasy 2ed RPG-ét és annak kiegészítőit, de mellette újra indította a Warhammer 40.000 szerepjáték sorozat fejlesztését is. Ennek végeredményeként 2008 végére újra lehetett kapni a Dark Heresy-et illetve 2009-ben megjelent a sorozat második kötette a Rogue Trader.
A Rogue Trader RPG az 1987-es játék egyik alap ötletét örökítette tovább. A játékosok egy Rogue Trader-et és annak legénységét alakíthatták, akik saját hajójukkal bejárhatták a galaxis eddig feltérképezetlen területeit és eljuthattak oda is ahova az emberi Impérium addig még nem tűzte ki a zászlaját. A rendszer bár tartalmazott nagyobb csaták lebonyolítására is szabályokat, de ezek is le voltak egyszerűsítve, mivel ebben a változatban a szerepjáték dominált.
Sajnos a Games Workshop 2016 szeptemberében nem hosszabbította meg a szerződést és így a Fantasy Flight-nak 2017 február 28.-án le kellett állnia a saját Warhammer-es termékek forgalmazásával. Ebből kifolyólag a Warhammer 40.000 szerepjátékok kiadása is leállt. Az pedig, hogy mikor lesz újra elérhető bármelyik kiadás azt senki sem tudja.

Végszó

A Warhammer 40.000 immár 30. éves és 1987 óta hosszú utat tett meg napjainkig, de megérte és még mindig itt van köztünk. Évek során számos embert elvarázsolt a világa és megannyi szerzőt és tervezőt ihletett meg. A játék világa az évek során csak fejlődött oly annyira,  hogy napjainkra egy olyan részletes történelemmel rendelkezik, amellyel nem minden csatajáték illetve szerepjáték dicsekedhet.
A Dark Imperium-al pedig egy új korszak vette kezdetét, mind a Warhammer 40.000 világában, mind pedig a játék rendszerében, aminek a mélyén még mindig ott rejtőzködik a Rogue Trader szelleme. Nagyon remélem, és csak kívánni tudom, hogy a játék meg élje a 60 éves évfordulóját is!

*A szöveg a 2. kiadású warhammer 40.000 magyar szabálykönyvéből származik

A Rogue Trooper képe a boardgamegeek-ről származik

Felhasznált irodalom:

White Dwarf 93.

White Dwarf 94.

https://juegosydados.com/2016/08/26/interview-with-rick-priestley/

http://talesfromthemaelstrom.blogspot.hu/2011/09/rick-priestley-interview.html

Ha azt mondom, hogy szuperhősök, akkor mindenki azonnal napjaink szuperhősös képregény film feldolgozás dömpingjére illetve magukra a képregényekre asszociál. Ez teljesen érthető is hisz az 1938 júniusában megjelenő Superman-nek köszönhetően a képregényeket ellepték a szuperhősök és az óta is uralják ezt a médiumot mind a mai napig. Azonban szuperhősök nem csak a képregények lapjain léteznek, hanem a regények lapjain is feltűnnek. Erre jó példa Brandon Sanderson Acélszíve vagy magyar vonalon maradva Hernád Péter Hollóembere.
De honnan is indult el az az ötlet, hogy képregény hősöket regények sorai közé adaptáljanak a szerzők? Eredet szempontjából talán több művet is fel lehetne hozni, azonban egy műnek biztos helye van a pionírok között, ez pedig Wild Cards antológia.
A Wild Cards története egészen az 1980-as évek elejéig nyúlik vissza, amikor George R. R. Martin és barátai elkezdtek játszani a Chaosium cég SuperWorld szerepjátékával. A játék egy hosszú két évig tartó kampányban teljesedett ki ahol több esetben Martin volt a kalandmester. A kampány végével Martin nem tudta elengedni a világot és úgy gondolta, hogy ír egy regényt a játékban szereplő karakteréről a Hihetetlen Teknősről. A regény előkészítése közben azonban rájött, hogy sokkal jobb ötlet lenne egy megosztott világ antológiát csinálni, mivel a játék kampányát is több ember alkotta meg. Arról nem is beszélve, hogy ebben az időben igen kedvelt műfaj volt a megosztott világokra épülő antológiákat írni. Épp ezért jó pár író társát felkereste az ötletével, akiket talán érdekelhetett a dolog. A megkeresett írok között voltak olyan személyek is, akik egykor Martinnal együtt részt vettek a szerepjáték kampányban is. Ilyen szerző volt Victor Milan vagy Melinda M. Snodgrass. E két szerző egyébként nagyban hozzá járult a világ létrejöttéhez, mivel Martinnal közösen alkották meg a Wild Card világát és annak rendszerét. A közös munka eredményeként 1987 januárjában meg is jelent a kőtett Wild Cards címmel. De miről is szólt a Wild Cards?
A Wild Cards egy szuperhősökről szóló antológia volt, de a képregények egy részéhez képest igen komor és realista ábrázolásmóddal dolgozott.
A történet távolis Takasi bolygón kezdődik, ahol a Takasi uralkodóházak hatalmát a családtagok magas pszichikai képessége tartotta fenn. Az egyik nagy ház az Ilkazam ezen képességeit még jobban fel akarta erősíteni, hogy hatalmukat végkép biztosítani tudják az egész bolygón. Ennek érdekébe az Ilkazam Ház kutatói kifejlesztettek egy vírust, mely az áldozat génszerkezetét átírva felerősítette annak mentális képességeit, azonban a vírus igen nagy arányban mellékhatásokkal járt. A teszt alanyok vagy meghaltak, vagy pedig teljesen eltorzultak. A Takasi nem rendelkezett elég teszt alannyal, hogy nagyobb mértékben vizsgálni tudják a vírust. Ezért az Ilkazam tudósainak figyelme a Földre terelődött, ahol a Takasiakhoz igen hasonló gén szerkezetű lények éltek az emberek. A kutatók úgy döntöttek, hogy megfertőzik az egész bolygót, hogy meg tudják vizsgálni, hogy miként hat a vírus egy igen magas élő populációra. Útnak is indítottak egy hajót, de az Ilkazam trónörököse Tisianne nem értett egyet ezzel a döntéssel és az expedíció után indult, hogy megakadályozza a vírus töltettek kilövését. Tisianne a Földnél utol is érte az Ilkazam hajót azonban, mivel a legénység továbbra is teljesíteni akarta a kitűzőt feladatott, ezért tűzharc alakult ki a két hajó között, melynek eredményeként a hordozó hajó a Földre zuhant és New York állam mellett csapódott a Földbe. Tisianne pedig hiába szállt le, hogy megkeresse a vírus tölteteket, mert időközben fogságba került az Egyesült Államok hadserege állttal. Ez idő alatt pedig a töltettek igen rossz kezekbe kerültek és 1946 Májusában Manhattan felett fel is robbantak. A kiszabaduló vírus előbb Manhattant, New York teljes lakosságát, majd szép lassan az egész világot megfertőzte.
A vírust nem mindenki kapta el, de akit még is megérintett arra vagy szörnyű kínhalál várt vagy pedig a vírus felülírta az áldozat DNS-ét. De ez sem jelentett minden esetben sikert. Sok áldozat szörnyű mutációkon esett át. A szerencsés kevesekben ellenben felébresztette a lappangó mentális potenciákat és hihetetlen képességekkel ruházta fel ezen személyeket. Bár ezen áldozatok sem érezték mindig szerencsésnek magukat. Akik fantasztikus képességeket kaptak Ászoknak nevezték, míg, akiket a vírus eltorzított azokat Jokereknek. Ezen lap kiosztások miatt kapta a vírus a nevét Wild Cards vagy ahogy magyarra fordították Fekete Lap.
Erre a kezdeti hát történetre építkezett az első kiadás 15 novellája, ami végig haladt az USA történelmén és 80-as évek elején ér véget.
A sikert nem is bizonyíthatja más, mint, hogy 1987-ben még további két kötet jelent meg, majd ezt követően 1988 tovább két kötet látott napvilágot, majd két év kihagyás után újabb két antológia került kiadásra. Az antológiák megjelenése mellett közben megjelentek a regények illetve a Wild Cards világában játszódó képregények is. Érdekesség, hogy 1987-ben Neil Gaiman felkereste Martint, hogy lenne egy karaktere a Wild Cards-hoz, akinek az volt a különleges képessége, hogy az álmok világban tudott élni. Martin az akkor még nem annyira ismert képregény szerzőt elutasította és Gaiman az ötletet az egy évvel később megjelent Sandman-ben használta fel. Martin egyébként szeretett volna egy képregény szerzőt is meghívni az antológiába, de ő Alan Moore gondolt. Moore azonban egyáltalán nem reagált semmilyen megkeresésre, mert minden idejét lekötötte a Watchmen írása, amit Dave Gibbons-al közösen készítettek a DC-nek.
A Wild Cards-ból két szerepjáték feldolgozás is készült. Az első 1989-ben jelent meg a Steve Jackson Games gondozásában a GURPS szuperhősökkel foglalkozó változatának a Super-nek a kiegészítő könyveként, míg a másik változatott 2008-ban adta ki a Green Ronin Publishing Wild Cards Campaign Setting címmel ami a Mutants & Masterminds szerepjáték rendszerére épült.
Az igen terjedelmes sorozat első kötetére a magyar olvasóknak egészen 2017 júliusáig kellett várni, amikor is a Libri könykiadó úgy döntött, hogy belevág a Wild Cards sorozat kiadásába és Fekete Lapok címmel kiadta az első kötet.
De miért kellett ennyi időt várni a kiadásra? A kérdésre a válasz teljesen prózai. A 90-es években Martin még nem nagyon volt ismert, pár novellája ugyan megjelent a Galaktikában illetve később elkezdték megjelentetni a regényeit. Kezdve először a Lázálommal, majd ezt követően a Tűz és Jég Dala ciklussal, de kis hazánkban akkor lett igen ismert név, amikor a HBO elkezdte vetíteni a Trónok Harcát. Több mint valószínű, hogy a Libri erre a népszerűségre alapozva, mert belekezdeni egy ilyen sorozat megjelentetésébe.
A magyar olvasók azonban szerencsésnek is mondhatják maguk, mert bár ugyan a kötet igen késve érkezet meg a magyar piacra, ellenben a fordítás a 2010-ben megjelent bővített kiadáson nyugszik. Ebbe a kötetbe az eredeti tizenöt novellán kívül tovább két történet is bekerült.
Ahogy már fentebb már leírtam a tizenhét novella végig vezet az USA közel múltján, kezdve az 1946-os New York vírus katasztrófától egészen a 80-as évek elejéig. A történetek bizonyos időszakokba lehet csoportosítani, amiket különböző áldokumentumok és újság cikkek kötnek össze.Ezt a megoldást Alan Moore is alkalmazta a Watchmen-ben.
A történetek igen változatosak, de érdemes egymás után olvasni őket, mert egyes szereplők többször feltűnnek és akár kihatással lehetnek a későbbi eseményekre. A könyv hangulatilag leginkább az X-men-re hasonlít, mely keveredik a Watchmen realitás érzékével.
A Fekete Lap fertőzöttjei legyenek azok akár Ászok vagy Jokerek a legtöbb esetben a társadalom perifériájára szorulva tengetik életüket. Az 50-es évek kommunista boszorkány üldözései közepette a Fekete Lap Amerikájában, már nem csak a másképp gondolkodókra, vagy feketékre veti ki zsarnoki hálóját a kormányhatalom, hanem az Ászokra és a Jokerekre is. Az Ászok abban a szerencsében részesültek, hogy képességeiket a többség el tudja rejteni, míg a Jokerek már nem. A megnyomorodott embereket gettókba kényszerítették és utolsó mentsvárúként szolgáló Dr. Tachion, aki egykor útnak indult a Takasi-ról is, hogy gátat vessen a Fekete Lapnak, is számos lelki megpróbáltatáson esik át, míg sikerül újra visszatérnie régi énjéhez és ismét neki állni a gyógyításnak.
Ahogy az olvasó halad a történeteken keresztül egyre előrébb, úgy pillanthat bele az 50-es, 60-as, 70-es és kora 80-as évek USA-nak minden napjaiba. A társadalmi igazságtalanságokat és az abból eredő tragédiákat bemutató történetek mellet azonban helyet kaptak detektív, akció és horror történet is. Bizony egy novella erejéig egy Lovecrafti természetfeletti horror is helyett kapott, mert a megnövekedett emberi mentális potencia felkeltette bizonyos ősibb és vénebb lények figyelmét.
Kiknek lehet ajánlani ezt a könyvet? Akik a képregények mellett szeretnek regényeket is olvasni azoknak a Fekete Lapok biztos telitalálat. A sci-fi és fantasy regények kedvelőinek is sok kellemes percet nyújthat ez a könyv.
Én csak azt tudom mondani, hogy mindenki adjon egy esélyt ennek a könyvnek. Én személy szerint már nagyon várom a 2018-as év elejét, mert akkor jelenik meg a következő kötet.   

1991 augusztus 25-én egy finn egyetemista Linus Torvalds egy Minix hírcsoportban bejelenti, hogy egy ingyenes operációs rendszeren dolgozik, de azt is csak hobbiból.

Ez pillanat azóta már történelem, a szakértők pedig ehhez a naphoz kötik a Linux születését!

A Linux immár 26 éves, és az 1991-ben bejelentett hobbi project, azóta szépen kinőtte magát. Mára már a Linux vezető operációs rendszer lett, számos változatta fut szervereken és különböző hardvereken, és az egyik legismertebb mobil operációs rendszernek az Androidnak az alapját is a Linux képezi. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy rendszer fokozatos fejlődése mellett számos szubkultúra is szárba szökkent, ami kihatással volt mind a szakmai életre, mind az irodalmira is.

Ezek után nem mondhatok mást, mint boldog 26-ik születésnapot Linux!

Múlt héten pénteken volt a rendszergazdák világnapja, amit most már 18 éve tartanak meg világszerte. Ennek alkalmából úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egy olyan sorozatról írni, ami pont róluk szól. Így esett a választásom a brit IT crowd c. sitecom-ra, ami nálunk Kockafejek néven futott pár csatornán.
A sorozat 2006 február 3-án indult a brit Channel4 csatornáján és az első éved 6 részes volt. Ebben az időben még nem nagyon volt olyan sorozat ami kockákról vagy kimondottan it alkalmazottakról szolt volna.  Egyedül talán a Dilbert rajzfilmsorozatot említhetném, de az is csupán csak két évadot élt meg. A Big Bang Theory pedig bő egy évig még nem volt sehol sem, hogy meggyőze az akkor még igen bizonytalan tv producereket a tengeren túl, hogy a kockákban igen is van potencia. Így azt kell mondjam, hogy a brit tv csatorna még egy teljesen ismeretlen területre lépett, amit a kezdetekben igen jól ki is aknáztak. De miről is szól a sorozat?
Az IT Crowd mint az címéből már ki lehetett találni, egy informatikai csapatról szól, akik a Reynholm vállalat informatikai rendszerét tartják karban és nincsenek is olyan sokan, összesen ketten. Roy és Moss a két elvont rendszergazda, akik köszönik, szépen jól megvannak a rendszergazdai irodájukban lent az alagsorban, és nem is nagyon foglalkoznak azzal, hogy bármilyen társadalmi kapcsolatot építsenek ki a vállalat többi alkalmazottjával.
Megszokott kis világuk azonban hamarosan felborul, amikor kapnak egy főnököt a nyakukba Jane-et, aki isten igazából egyáltalán nem ért az informatikához, ellenben ért az emberek nyelvén, amihez a két rendszergazda nem nagyon. Így a három főszereplő között szövetség kötettik, Jane-et elfogadják főnöknek, annak fejében, hogy Jane átveszi az osztály kommunikációját és így elérje, hogy az emberek ne nagyon utálják a két informatikust.
A történetek többsége a két rendszergazda és a főnökük csetléséről és botlásáról szól, de közben megismerjük a Mr Reynholm-ot a vállalat vezérigazgatóját és annak fiát is, illetve a hálózati szobába száműzött egykori managert Richmond-ott, aki a Cradle of Filth együttes hatására vált gothá.
A sorozat összesen 4 évadott élt meg és az első évadhoz hasonlóan hat részesek voltak. Bár a sorozat 2010-ben véget ért, de még 2013-ban még kapott egy speciális részt.
A sorozatról elmondható, hogy az első két évad igen jóra sikeredett. A készítők megpróbáltak meríteni az kocka kultúrából, felhasználtak számos pop utalást is, mint a fent már említett Cradle of Filth együttest, de megjelenik a sorozat egy későbbi részében egy német kannibál is. Mindezek mellett pedig a nagyvállalati munkakörnyezet elé is görbe tükröt állít, bár ezt sokkal könnyedebbén kezeli, mint mondjuk, a Hivatal vagy az Irodai patkányok. Arról nem is beszélve, hogy igen jól alkalmazza humor forrásként a rendszergazdákról kialakult sztereotípiákat.  Azonban a harmadik évadnál már lehetett érezni, hogy a sorozat kezd kifulladni, a negyedik pedig teljesen rossz volt. Ennek fényében igen érdekes, hogy a spceiális rész ismét tudta hozni az első évad színvonalát. A sorozat ismét tudott meríteni az aktuális pop illetve geek utalásokból és mindezt úgy tette, hogy nem volt erőltet.
Bár az IT Crowd nem volt akkor siker, mint a Big Bang Theory, és nem ő indította el a Geek és Nerd kulturális cunamit, de a magvakat már elvetette. Arról nem is beszélve, hogy a sorozat egy Amerikai és egy Német újra feldolgozást is megért. Érdekeség, hogy míg a Német változatott teljesen új színész gárdával forgatták le, addig az Amerikai szériában Moss szerepét továbbra is Richard Ellef Ayoade alakította.
Számomra nagy élmény volt az IT Crowd és egy kicsit jól is esett, hogy van egy olyan sorozat, ami valahol rólam és számos kollégámról illetve barátaimról szól.

Ernest Cline Ready Player One regénye anno megvett kilóra. Bár 2044-ben játszódik és az alap történet egy kicsit sablonos is, de ez igazából csak a keret, melynek szerkezetébe bele van építve egy időutazás a 80s évekbe. A könyv anno számomra igen nagy retro faktornak számított, és nagyon jó volt egy kicsit visszarévedni a múltba.

Így amikor bejelentették, hogy film készül a regényből, akkor egy kicsit aggódni kezdtem, hisz ami működik a regényben az azért kérdéses, hogy fog megjelenni a vásznon. Ami egyedüli biztos pont volt a számomra, hogy Steven Spielberg kapta meg a rendezői széket.

A film, jövő márciusban fog debütálni, de végre kijött egy kis kedvcsináló trailer. A 2 perces bemutatóban bepillanthatunk az Oasis virtuális világába ahol a történet nagy része fog játszódni. Már most megpróbáltak számos easter egg-et belerakni, de a trailer második fele, amikor a Rush Tom Sawyer c. száma felcsendül, akkor tényleg kirázott a hideg. Ezek után csak abba reménykedek, hogy a Stúdió nem öli meg a filmet azzal, hogy különböző trailer-kel előre ellövi az őszes poént!

Nézzétek meg ti is ezt a kis kedvcsinálót és szóljon a rock!

A Warmachine egy steampunk fantasy alapú wargame játék, melyben a játékosok a Vaskirályságok (Iron Kingdoms) közötti harcokban vehetnek részt. A játék gerincét warjack-ek, amik egy gőz és mágia meghajtású gólemek, illetve az őket vezérlő warcasterek alkotják. A warcasterek olyan varázslók, akik képesek irányítani illetve manipulálni a warjack-eket, továbbá az adott csapatok egy részének is ők adnak parancsokat. A warcaster a sereg lelke, ha ő elesik, akkor a játék véget ér.

De miért is írók erről? Azért mert május 30-án s Warmachine kiadója a Privateer Press kiadott egy kis animációs filmet, amivel az új kiadású Warmachine-t szeretné reklámozni. A filmet megtekintve azt kell, mondjam, hogy ez fajta promóció jobban tetszett, mint a nagy rivális Games Workshop warhammer40k 8. kiadásának reklám hadjárata, ahol csak álló képeket illetve a modellekről készült fotókat használtak fel a videókban.

A kis filmben két híres warcaster (Victoria Haley őrnagy és a boszrokány Denegra) csatájába nyerhetünk betekintést, közben kapunk egy kis ízelítőt a világ hangulatából is, illetve a játék léptékéből. Bár az anyag rövid, de szerintem igen igényes, egy reklámhoz képest. Továbbá felveti annak a lehetőségét is, hogy egyszer talán készítenek, majd belőle egy egész estés filmet is. Szerintem egy ilyen ziccert nem szabad kihagyni, de meglátjuk, hogy dönt, majd a Privateer Press.

De addig is nézzétek meg a filmet! Akinek pedig tetszett ez a kis bevezető, az már rohanhat is az egyik szaküzletbe, hogy beszerezhessen magának egy kezdő dobozt!

„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte.”

Ezekkel a sorokkal vette kezdetét anno Gileádi Roland története, ami először 1978-ban jelent meg, több részletben a The Magazine of Fantasy & Science Fiction-ben. Később pedig 1982-ben A harcos (Gunslinger) címmel könyv formátumban is napvilágot látott a harcos története, aki a végtelen pusztákat járja, hogy meglelje a Setét tornyot. Ezt követően még hat könyv jelent meg, ami elmesélte Roland és társainak viszontagságos útját, a Setét toronyhoz. Majd King még egy regénnyel és pár novellával megtoldotta a történetet, pontosabban kiegészítette azt. Arról nem is beszélve, hogy az igen terjedelmes regény folyamba, King más regényeinek karaktereit és eseményeit is beleszőtte, ezzel létrehozva egy sajátos Moorcocki multiverzumot, aminek középpontja nem Tanelorn, hanem a Setét torony áll.

Ezt figyelembe véve igen érdekes, hogy senki sem akarta nagyon megfilmesíteni a történetet. 2007-óta több próbálkozás is volt, hogy vagy mozi filmet vagy pedig sorozatott készítsenek belőle, de sora elbuktak Majd jött 2015-ős év eleje, amikor is a Sony bejelentette, hogy megvásárolta a Setét torony jogait és egyszerre tervez mozi filmet illetve sorozatott is készíteni a regény sorozatból. Eddig ebből az ígéret halomból egyelőre csupán a mozi film valósult meg. Az, hogy mi lesz a film sorozat sorsa, azt több, mint valószínű a film fogadtatásától teszik függővé a Sony-nál.

A film eredetileg 2017 februárjában debütált volna azonban a stúdió át helyezte a vetítést nyárra és az az igazság, hogy egészen idáig nagyon kevés információt tudhatott meg a nagyérdemű. A nyári premierhez képest, miközben más stúdió egy halom marketinges anyaggal tele nyomja az étert, addig a Sony nem nagyon törte össze magát. Március végén a filmről csak egy plakát tanúskodott (van benne egy kis easteregg), meg pár kép a filmből, de trailernek nyoma sem volt.

Ezt a hiányóságot pótolta múlt héten a Sony, amikor is kirakta a film trailer-ét. Végre valahára bele tekinthetünk a filmbe! Az előzetes számomra nagyon tetszett, Idris Elba nagyon jól alakítja a rideg harcost és Matthew McConaughey pedig a rejtélyes varázslót. A készítők azt mondták, hogy nem a regényeket, hanem annak világát filmesítik meg és a történet a hetedik regény után folytatódik. Ezt a kijelentést az előzetes egy az egyben igazolta. Hogy ez mennyire lesz jó azt meglátjuk a nyárvégi premier után! Addig is nézzétek meg a film első előzetesét.

A külföldi előzetes után pedig nem sokkal, pontosabban két nappal később, már ki is került a magyar szinkronos előzetes is!

1983 márciusában egy különös könyvsorozat foglalta el a The Sunday Times besteller listájának első három helyét. Ezek voltak a Fighting Fantasy könyvek, ahol a történetben a főhős te vagy és nincs szükséged semmi másra, csupán egy ceruzára, radírra, kockára és némi képzelőerőre.

Bár több mint harminc éve már, hogy Ian Livingstone és Steve Jackson a Games Workshop egykori alapítói, megírták az első könyvüket, de a Fighting Fantasy azóta is törtetlen népszerűségnek örvend. A közelgő Fighting Fantasy Feste-re amit Londoban tartannak meg, még a távoli Taiwanról és Ausztráliából  is várnak elszánt rajongókat.

A Fighting fantasy története azzal kezdődött, hogy a Penguin Books képviselői ellátogattak az 1980-ban megrendezett Games Day-re.

„Teljesen elképedtek a zsúfolt csarnokon, ahol 5000 ember játszott a Dungeons & Dragons-al” emlékszik vissza Livingstone „megkérdezték tőlünk, hogy tudnánk e írni egy ismertető könyvet a szerepjátékról”.

Azonban az ismertető könyv helyett Jackson és Livingstone meggyőzte a Penguin-t, hogy sokkal hatásosabb lenne egy olyan játék könyvet írni, ami egy szerepjátékot szimulál működés közben. Ez a könyv volt a Tűzhegy varázslója és a Fighting Fantasy sorozat születése.

A Fighting Fantasy könyvek nem alkalmaztak lineáris történetvezetés, hanem helyette egy egyes szám második személyben játszódó szerteágazó történetet meséltek el. Ahol az olvasó az egyes fejezetek elolvasása után dönthetett, hogy hogyan haladjon tovább a történet. Választási lehetőségek különböző döntésekre voltak leszűkítve, ami lehetett például, hogy végig mész e a folyosón? vagy segítesz e a bajba jutott szűzön?. Természetesen voltak végzetes kimenetül döntések is a könyvekben.

Minden egyes választási lehetőséghez egy szám tartozott, ami megmutatta az olvasónak, hogy hol kell tovább folytatnia az olvasást. Az adott bejegyzést követően tovább elágazások vártak az embere, amik vagy újabb kalandokat rejtettek vagy a korai véget.

Csak egy példa:

„Haladsz tovább az ösvényen, amikor léptek hangjára figyelsz fel, és előtted nem messze valakik vitatkoznak. Ha meg akarod várni, hogy kik jönnek veled szembe, akkor lapoz a 317. oldalra. Ha azonban inkább elbújsz a bokorba és megvárod, míg elmennek melletted, akkor a lapoz a 300. oldalra."

Ha 300 lapoztál akkor, „Kétpár nyurga lábat látsz elcsoszogni szakadt köpenyben és lassan a hangok belevesznek a messzeségbe.” De ha 317 lapoztál akkor pedig, „Hirtelen két hobgoblinnal találod magad szemben akikkel fel kell venned a harcot!”.

Az állandó találgatások adták meg a játék sava borsát. Lehet, hogy egy teljesen ártalmatlan döntés fog egy grizzly medve karmai közé vezetni? Vagy éppen a veszélyes zajok fognak kiutat mutatni egy problémás helyzetből?

Livingstone visszatekint az 1980-s éveknek azon szakaszára, amikor a buszon utazva számos embert látott akik a Fighting Fantasy-t olvastak. Vidáman figyelte, ahogy az olvasók az újaikkal jelölték meg az oldalakat, hogy ha döntésük hibásnak vagy ne adj isten halálosnak bizonyult volna, akkor vissza tudjanak lapozni.

A Tűzhegy Varázslója nem volt egy azonnali siker, de ez hamarosan megváltozott. „ A játék szájról szájra terjedt a játszótereken.” magyarázza Livingstone, „A gyerekek egy teljes szerepjátékot kaptak kezükbe, amivel azonnal el is kezdhettek játszani és a könyvben ráadásként ők voltak a hősök is.”

A szoftver fejlesztő Christopher Brind is rajongó volt ebben az időszakban. „Amikor már volt pár könyvem és egy kevéske időm, akkor neki álltam az olvasásnak és csak úgy faltam a történeteket, szinte már a rabjává váltam.”

Dr. David Walton, az Ausztrál Szövetségi Egyetem, Történelem és Antropológia előadója összegyűjtötte a teljes Fighting Fantasy sorozatott. „Amikor elkezdtem még csak nyolcéves voltam a 80s évek hajnalán. Harminc évig jártam a használt kereskedéseket egyes régebbi példányokért, hogy megtudjam csinálni a gyűjteményemet.”

Fighting Fantasy mechanizmusa

Mielőtt kezdetét venné egy Fighting Fantasy kaland, az olvasónak egy karaktert kell alkotnia kocka dobás segítségével, ami meghatározza a karakter Képzetségét (harci jártasság), Életerejét (sebzéstűrés) és a Szerencséjét.

A magasabb értékekkel jobb lehettél és a könyvet is könnyebben viheted végig.

Az olvasónak a játék alatt mindvégig szembe kellet néznie különféle ellenfelekkel és szörnyekkel, amik az egyszerű banditától és zsoldostól egészen a zombikig és sárkányokig terjedt. Mindegyik ellenfél rendelkezik egy Képzetség és egy Életerő jellemzővel.

A harcot kockadobással kell meghatározni és az így kapott eredményt összevetni a szörnyek értékével. (Egyes olvasok nem élnek ezzel a játék mechanizmussal, mivel a szabadban igen nehéz a kockával dobni.)

Jonathan Green hamarosan megjelenő könyvében a You Are The Hero- A History of Fighting Fantasy-ben megemlíti, hogy a játékkönyveket eredetileg fiúknak szánták, ezért nem volt a történetekben szereplő karaktereknek meghatározva a neme. Ennek köszönhetően nagy számban olvasták a Figthing Fantasy-t a lányok is.

Azonban nem mindenki kedvelte a könyveket. Livingstone így emlékszik vissza: „Az Evangélikus Szövetség kiadott egy nyolc oldalas figyelmeztető tájékoztatott, mert ha a gyerekek ghoulokkal és démonokkal  találkoznak, akkor magával az Ördöggel is kapcsolatba lépnek. Egy házi asszony egyszer betelefonált a rádióba és azt mondta, hogy a fia elkezdet levitálni, miután elolvasta a könyveimet. Egy plébános azzal is fenyegetőzőt, hogy oda láncolja magát a Penguin Books bejáratához, amíg a kiadó nem hagy fel a Figthing Fantasy kiadásával.”

De azért voltak egyértelműen pozitív jelek is. „A gyerekek elkezdtek olvasni” mondta Livingstone.

A Tűzhegy varázslójának sikerén felbátorodva a Penguin még több könyvet akart. Ezért közel 60 könyvet rendelt be olyan válogatott szerzőktől, mint Jonathan Green és Marc Gascoigne akinek művei később lettek ismertek.

Green a könyvében számos íróról és játékkészítőről megemlékezik, akik a Fighting Fantasy könyveken nőttek fel, nem hagyva ki a forgatókönyv és regényíró Alex Garlandot, a szerző Joe Abercrombie-t és a Moshi Monsters megalkotóját Michael Acton Smith-tett. A sorozat egy másik rajongója a Munkáspárti Tom Watson, aki részt vett Ian Livingstone Blood of Zombies bemutatóján, ami a Fighting Fantasy 30 éves születésnapjának a részét képezte.

Neil Rennison a Tin Man Games kreatív igazgatója így nyilatkozott a játék könyvekről. „Az első hordozható játékélményemet, ezeknek a könyveknek köszönhetem, emlékszem még, amikor egy családi szülinapon egy halom Fighting Fantasy könyvet kaptam.” Egyébként Rennisont, maga Livingstone kereste fel, hogy fejlesszen ki egy olyan alkalmazást, aminek segítségével telefonokra és tablet-re is lehesen adaptálni a könyveket.

A Fighting Fantasy hatása mind a mai folytatódik. „A tűzhegy varázslója nélkül, nem azt csinálnám, amit manapság csinálok.” magyarázza Graham McNeill író „Az első könyv elolvasása nyitotta fel a szememet az íróvá válás útja felé.”

Fordította: Mr Slayer
A cikk 2014. augusztus 25-én jelent meg a BBC oldalán.
Az eredeti cikk itt érhető el:
http://www.bbc.com/news/magazine-28865399