2024. március 04. 13:30 - Mr. Slayer

Geeksarok a Twitchen

geeksarok.jpg2021-ben kezdtem el azzal a gondolattal játszani, hogy ki kellene próbálni, hogy milyen lenne streamelni. Akkor még úgy gondoltam, egy élő közvetítés biztos nem férne bele az életembe, de magát a videozás ötletét nem szeretem volna el vetni, és ekkor született meg a Geeksarok youtube csatornája és a kísérleti Retró Gameplay sorozat. Bár sorozatnak elég merész nevezni, mert csupán pár video született.

Azonban azóta jó pár dolog megváltozott és 2023 nyarán megszületett a Geeksarok twitch csatornája és az első kísérleti adás júniusban meg is történt Chatty Squirrel-el. Ezt követően sajnos mind a blogon, mind pedig a Twitch csatornán egy hosszabb csend köszöntött be, amit jelen sorokkal szeretnék megtörni, mivel a mai naptól a csatorna éles változatba lép, egyelőre heti négy napos megjelenéssel este 10-es kezdéssel.

A csatornán leginkább régi retró játékokkal szeretnék foglalkozni, de néhány újabb játékot is be szeretnék mutatni, majd a jövőben. Azonban, most nézzük, hogy milyen adások várhatók az elkövetkező időben.

Hétfő The Lost Vikings

the-lost-vikings-780x439.jpgMielőtt a Blizzard befutott volna a Warcraft-tal, Silicon & Synapse név alatt egy nagyon jó logikai platformer játékot adtak ki. Ez volt a The Lost Vikings. A játékban három vikinget kell irányítanunk, akiket elraboltak az idegenek és haza kell őket juttatnunk. Mindegyik vikingnek rendelkezik két egyedi képességgel, amit bizony össze kell kombinálnunk, mert az adott pályák csak így oldhatok meg. Ha elveszítjük az egyik harcosunkat, akkor bizony kezdhetjük is újra az egész pályát. A kérdés, most már csak, hogy hőseink haza jutnak e?

Kedd Emperor Battle For Dune

emperor-battle-for-dune-20196171664788_1.jpg

Számomra az egyik kedvenc játékom. A Dűne regényeket a Dune 2 játékkal ismertem meg, és ezt követően a sorozat egy őrök szerelem lett. Az Emperor Battle For Dune a Dune 2 újrafeldolgozásának a Dune 2000-nek az egyenes ági folytatása. A készítők számos elemet át vettek a regényből, de ettől függetlenül egy alternatív Dune univerzumot hoztak létre, ahol a három nagy nemesi ház vívja harcát most már a Császári trónért a sivatagos Arrakison.

Anno 2021-ben ezzel a játékkal kezdtem el a Retró Gameplay csatornát annak apropóján, hogy akkor jött ki a mozikba Denis Villeneuve Dűnéjének az első része. Most, hogy a második rész is napvilágot látott, ezért úgy gondoltam, hogy újra előveszem a játékot

Sajnos egy rendszer újra telepítés miatt az egykori mentéseim elvesztek, ezért az egész játékot újra kell kezdenem, így a csatorna youtube oldalán egy kis duplikáció várható.

 

 

Szerda Wolfeinstein 3D

wolf3d1.jpg

A Wolfeinstein 3D tavaly előtt lett 30 éves, és életem első fps játéka volt. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy ez a játék alapozta meg az egy évvel később érkező Doom sikerét. Így teljesen érthető, hogy ez a klasszikus játék is felkerült a csatorna kínálatába.

Ebből a játékból is készült egy rész a Retró Gameplay csatornára, és itt szerencsére megmaradtak a mentések. Így a játék a Retró Gameplay adást követi tovább.

Itt meg is tekinthetitek az első részt.:

 

Csütörtök Baldur’s Gate Enhanced Edition

dnd_bg1.jpg

Idén lett 50 éves a Dungeons & Dragons, így úgy gondoltam, hogy ennek megünneplésére nem is lehetne jobb mód, mint csinálni egy Baldur’s Gate közvetítését is. A Baldur’s Gate 1998-as megjelenésével felrázta az akkori számítógépes szerepjátékok piacát, bár a Fallout mellett sem szabad elmenni, de az egy másik történet.

Egyébiránt Baldur’s Gate nekem is egy teljesen új játék és új kaland lesz, mert az életben úgy adódott, hogy valamiért mindig elkerültük egymást. Így most eljött az ideje, hogy ki próbáljam, és erre pont kapóra jött az Enhanced Edition, amit nem kell külön foltozgatni és még magyar felirattal is rendelkezik.

A játék az Advanced Dungeons & Dragons 2nd (röviden.: AD&D) rendszerét használja, így a biztonság kedvéért magam mellé helyeztem az öreg szabálykönyvet is, egy kis segítség gyanánt.

Nagyon remélem, hogy a csatorna elfogja nyerni a tetszéseteket. Ha van olyan játék, amit szívesen látnátok, akkor írjátok meg a kommentben.

Most pedig következennek az elérhetőségek.:

Geeksarok twitch csatornája: Link

Geeksarok youtube csatornája.: Link

Geeksarok facebook oldala.: Link

Szólj hozzá!
2023. december 18. 23:48 - Mr. Slayer

Megszületett a Games Workshop Amazon szerződés

warhammer_ammazon.jpg

Az idők kezdetén a Games Workshop hallani sem akart teljes estés Warhammer Fantasy vagy Warhammer 40.000 filmről, bár Ian Watsont állítólag felékérték egy forgatókönyv megírására, ami a szerző elmondása szerint végül egy fiókban végezte, amit több mint valószínű, maga az Inkvizíció pecsételt le.

Limitált filmes projektek azonban nem voltak kizárva, ilyen volt például a Games Day-re forgatott Hive Infestation,

 vagy pedig az Inquisitor kisfilm, amit 1996-ban kis számban ki is adtak vhs-en.

 inqusitor1.jpg

inqusitor2.jpg

2010-ben Games Workshop megpróbálkozott egy egész estés animációs filmmel az Ultramarines-el, aminek a forgatókönyvét maga Dan Abnett írta. A filmet vegyes fogadtatás érte, aminek ráadásul az sem segített, hogy ebben az időszakban a GW menedzsmentjének limitációs fétise volt, és ezért az Ultramarines is, csak korlátozott példányban jelent meg, és csak jóval később egy újra kiadás keretében került bolti forgalomba is.

 

Ezt követően egészen 2019-ig kellet várni, amikor is júliusban a Games Workshop bejelentette, hogy élőszereplős sorozatott fognak csinálni Dan Abnett Eisenhorn regény trilógiájának első részéből a Xenos-ból. Emellett a GW elkezdte egy saját streaming platform kialakításának terveit is, mivel nem mehetett el amellett, hogy a youtube térhódításával egyre igényesebb rajongói animációs filmek kerültek fel, amikkel bizony számolnia kellett.

A 2020-as járvány helyzet miatt a Xenos teljesen jegelve lett, míg a tervezett streaming 2021-ig csúszott, amikor is Warhammer+ néven debütált.

A Warhammer + egybe gyűjtötte a Games Workshop oktató videoit illetve számos animációs sorozatnak is helyet adott, amit vagy a GW saját stúdiója készített vagy pedig azok a rajongok akik eddig a youtub-ra gyártották a kis animációs filmjeiket.

Ezt követően érkezett a tavaly decemberben a hír, hogy Henry Cavill otthagyta a Netflix-es Witcher film sorozatott, és leigazolt Games Workshophoz producerként, hogy segítsen a GW-nek még komolyabb irányba terelni a filmes projektjeit.

henrycavill_warhammer.jpg

Akkor mindenki elkezdet találgatni, hogy vajon mi is fog ebből ki sülni. Eltelt egy év, és a mai napon a Games Workshop bejelentette, hogy az Amazon-al megkötötték a szerződést. Ez azt jelenti, hogy a Warhammer filmek világa egy újabb szintet lépett és ha nem is azonnal, de át fognak kerülni nagy valószínűséggel a Warhammer +-ról az Amazon Primre.

Egyelőre a GW több információt nem osztott meg, de persze be lengették, hogy hamarosan több információt is fognak közölni.

Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy újra élesztik az élőszereplős Eisenhorn sorozat tervét, de Abnett másik regény sorozata a Gaunt szellemei is remek sorozat anyag lenne afféle Band of Brothers Warhammer 40.000-es kiszerelésben.

A Games Workshop hivatalos bejelentéséről itt olvashatok.: Link

 

Szólj hozzá!
2023. június 02. 00:07 - Mr. Slayer

40 éves évfordulójára Warhammer-es bélyegeket fog kiadni a Brit Királyi Posta

warhammer_stamps2.jpgAz első Warhammer játék a Warhammer The Mass Combat Fantasy Role-Playing Game 1983 szeptemberében jelent meg a Games Workshop és a Citadel Miniatures közös játékaként. Ekkor még csupán csak egy szerepjáték elemekkel gazdag általános fantasy wargame volt és senki sem gondolta volna, hogy a végén világméretű franchise fogja kinőni magát és az egész világon milliók fognak érte rajongani. 
 
Ím eltelt 40 év és a Warhammer még mindig köztünk van, ennek megünneplésére a Games Workshop a Brit Királyi Postával összefogva egy egyedi bélyeg sorozatott bocsát ki Warhammer-es témákkal.  

 

warhammer_stamps.jpg

warhammer_stamps3.jpg

Az alábbi linken a teljes kollekció megtekinthető.: 
https://shop.royalmail.com/special-stamp-issues/warhammer

Szólj hozzá!
2022. december 17. 00:04 - Mr. Slayer

Angels of Death Origins

angelsofdeath_ori.jpgA Games Workshop tavaly indította el saját streaming szolgáltatását a Warhammer+.- A szolgáltatás számos a hobbihoz tartozó oktató videokat tartalmaz, de ezen felül számos a Games Workshop által gyártott animációs sorozat is felelhető.
Ezek egyike az Angels of Death volt, ami Vérangyalok rendházának egyik űrgárdista különítményének a történetét mesélte el, akik csapdába csaltak egy bolygóm, miközben arra a várakoztak, hogy elüljenek hiperűr viharok.

A Games Workshop bizalmat szavazott a sorozatnak és ennek köszönhetően egy újabb évadott készítettek Angels of Death-hez Origins alcímmel. Az Origins az előző évad szereplőinek az előtörténetét meséli el, hogy hogyan is jutottak el addig a pillanatig, ahol is előző évad elkezdődött.

Karácsony alkalmából a Games Workshop ingyenesen elérhetővé tette a második évad első részét, mely azt meséli el, hogy hogyan lett Livia a Sword of Baal kapitánya, úrnője. Ha titeket is érdekel, akkor lentebb ti is megtudjátok nézni.

Szólj hozzá!
2022. május 23. 15:28 - Mr. Slayer

Retró Gameplay Emperor Battle For Dune 1-2 rész

emperor-battle-for-dune-20196171664788_1.jpgHamarosan 8 éve, hogy megfogant bennem az ötlet, hogy mi lenne, ha csinálnék egy blogot. Miért ne? Gondoltam magamban, mi történhet maximum nem nézi és nem is olvassa senki sem, a legrosszabb esetben pedig negatív kritikát kapok na tessék.

Aztán elkészült az első bejegyzés, majd a tényleges első tartalom több, mint három évet csúszott, és mind a mai napig elégé hektikusan kezelem a projektet. Ezért sajnos, amit frissen szeretnék megjelentetni az néha már nem is annyira friss vagy azt is mondhatnánk egy nagyon is megkésett. A félig kész cikkekről, amik jelenleg is a tárolóban állnak inaktivan megjelentetésre várva, már ne is beszéljünk.

Ennek függvényében a jelenlegi projekt is sajnos megkésve érkezik a blog felületére, bár azt hozzá kell tenni, hogy a youtubon az eddig elkészült két video már egy jó ideje elérhető.

De miről is beszélek?

Tavaly nyáron elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha bele kezdenék egy gameplay sorozatba. Akkoriban olvastam pár cikket a twitchel kapcsolatban, mert a páromat is érdekelte a téma, és akkor eszembe jutott, hogy csinálhatnék én is egy gameplay video sorozatott, amiben régi játékokkal mutatnék be.

Az ötlet nem tűnt rossznak, de twitchet mint platformot elvetettem, mivel ott feltétel, hogy megadott időszakban mindig adj műsort, azonban ezt mind a mai napig nagyon nehezen lehetne kivitelezni. Ezért maradt a youtub ötlete. Ott fixen akkor nézed meg a videot amikor, akarod és akkor töltöd fel, amikor szeretnéd, meg amikor van rá időd.
Így hát megvolt a platform, illetve egy kezdő felszerelést is össze szedtem, hogy a videozást is el lehessen kezdeni. Most már csak azt kellett eldönteni, hogy melyik játék legyen az első, amiről majd a felvétel készül.
Rengeteg játék jutott eszembe, aztán beugrót, hogy pont télen fog ki jönni az új Dűne film, így hát a Dűnére eset a választásom. Elsőre a Dune 2000 illetve Dune 2 jutott eszembe, de míg az első a maga módján elégé monoton volt, addig az utóbbi bár egy teljes játék stílust teremtett, de elégé pixeles volt, ami elsőre talán egy kicsit riasztónak tűnhetett volna egyes nézőknek (Ettől függetlenül nem tettem le róla, hogy egyszer ettől függetlenül készítek mindkét játékról egy-egy video sorozatott.)
Aztán eszembe jutott, hogy 2001 nyarán kijött az Emperor Battle For Dune, ami a Dune 2000 egyenes ági folytatása volt és az első teljesen 3D rts-e a Westwoodnak. Arról nem is beszélve, hogy ebben a részben azért már több tartalom volt, ráadásul pont 20 éve jött ki a játék, így a választás az Emperor-ra esett végül.

Így hát 2021 szeptember elején el is készült az első felvétel, majd ezt követe egy második rész októberben.

Ezt két felvételt szeretném most megosztani veletek, és nagyon remélem, hogy jövőben több cikkel és videoval tudok jelentkezni a blogon.

1 rész.:

 

2 rész.:

Szólj hozzá!
2022. április 27. 15:17 - Mr. Slayer

Törölték a D&D 5. kiadásának magyar változatát

dndcorebooks.jpg

 Még 2019 decemberében írtam, hogy a Tuan kiadó bejelentette, hogy ki fogják adni a Dungeons & Dragons 5. kiadását magyar nyelven, és sok más emberrel együtt én is nagyon vártam, hogy mikor vehetem kézbe a magyar nyelven a játékot, de ez az idő egyre csak távolodót, teljesen érthető mód, hisz 2019-ben még senki sem számolt a Coviddal és velejáró minden fajta gazdasági problémával.

Azonban Covid okozta problémák mellett jogi viták is felmerültek, az amerikai tulajdonos és az európai forgalmazó között, ami nem nagyon segítette a Tuan munkáját. A jogi viták később lecsillapodtak, de ezt követően pedig a Wizards kezelte passzívan a Tuan megkereséseit, ez pedig oda vezetett, hogy múlt héten a magyar kiadó bejelentette, hogy sajnos lefúják D&D 5. kiadásának megjelentetést, és mindezt annak fényében kénytelennek megtenni, hogy a Játékosok kézikönyve (Players Handbook) már nyomdakész állapotban volt.

Most pedig át is adnám a szót Kildarnak, aki vlogjában végig veszi a teljes D&D5 magyar kiadásának a történetét. Aki pedig teheti ossza tovább videot.

 

Szólj hozzá!
2022. április 08. 15:02 - Mr. Slayer

A nyúlszamuráj krónikái előzetes

samurai_rabbit.jpgStan Sakai nyúl szamurája Usagi Yojimbo ismét a tv képernyőjére kerül a Netflixnek köszönhetően, de most már nem vendégszereplőként.

A sorozat április 28-án kezdődik, és már ki is jött egy előzetes is, ami gyors vágtában felvázolja a helyszínt és a konfliktust. Aki a képregények adaptációját várja az sajnos csalódni fog, mert a Nyúl szamuráj krónikái teljesen újra értelmezi az Usagi Yojimbo történeteit. A képregényből megismert, karakterek fel fognak tűni a sorozatban, de maga Usagi nem egy háborút megjárt veterán lesz, hanem egy ifjú feltörekvő nyúl, aki szamurájjá szeretne válni. De gyík mindenképpen szerepelni fog benne.

Nézzétek meg az előzetest, én már nagyon várom a sorozatott.

 

 

Szólj hozzá!
2022. április 03. 20:41 - Mr. Slayer

Horus Heresy Promó video

Bárcsak készülne egy ilyen egész estés film vagy sorozat

horusheresy.jpgA Games Workshop elkezdte a tavaszi bejelentéseket és múlt hét csütörtökön bejelentette, hogy bizony a Warhammer 40.000 Horus Heresy érája is kap pár újdonságot, és hogy egy kicsit meg is lökjék a 31. évezred szekerét, még egy ütős promó videot is kiadtak.

A 2 perces videot megnézve az embernek rögtön megdobban szíve, hogy akkor ez egy egész estés film lesz vagy talán egy új sorozat be jelentése, de sajnos ahogy az előbb is mondtam, ez csupán csak egy promóciós video, amint azonban mindenképpen  érdemes megnézni, mert a hangulata azonnal be rántja az embert.

Abban azért reménykedek, hogy egyszer láttunk egy ehhez hasonló igényes egész estés animációt a Games Workshop háza tájáról.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása